Sietnem kellene... Megint, most is, ma is - mostanában folyton sietnem kellene. De nagyjából egy hete nem sietek. Nem sietek sehová. Valamilyen tudatalatti elhatározás folytán mintha újraértelmeztem volna egy kicsit az idő fogalmát, és mintha ettől egy csomó minden a helyére zökkent volna. Azóta minden apróság olyan jól alakul, és hiába tudom, hogy azért továbbra is a híg fos tengerén próbálunk árral szemben evezni, mintha kaptam volna valami pluszt. Valamit, amit egyelőre még nem értek kristálytisztán, de érezni érzem, és tudom, hogy valahol itt van.

Biztosan én vagyok megint a túlzottan ügybuzgó, amiért eszembe jutott összefüggésbe hozni a megmagyarázhatatlan lelki békémet sok más lehetséges ok mellett - pölö bekattantam, eljött a vég, bele kell törődni, hogy válság van, satöbbi - a dohányzásról való leállással, mivel hogy e két dolog közötti összefüggés csupán csak a dátum vélhető azonossága. De bevallom, ezen elgondolkoztam. Lehet, hogy hülyeség, mivel annyira abszurdnak hat az egész - mégis furcsa. Mert hát az nem úgy van, hogy ha valaki leteszi a cigit, akkor ideges, feszült meg stresszes lesz? Kiborul és mindenkit kikészít maga körül?

Hát, nem tudom, de egy biztos. Ez a leszokás dolog is olyan egyszerű, mint a fene - egyszersmind szörnyen bonyolult. Ugyanis folyton magammal vitatkozok rajta - vagy csak beszélgetek, de mindegy is -, mert ahhoz, hogy másokat meggyőzzek, hogy menni fog, először nekem kell elhinnem, hogy kirázom a kisujjamból. Csakhogy felmerült bennem az a kérdés, hogy elhiszem-e én ezt magamnak? És az a tény, hogy ez eszembe jutott, sértette a saját büszkeségemet. Na, hát ezt meg nem engedhetem - be kell bizonyítanom magamnak, hogy bízhatok magamban.

Első lépésben elmeséltem mindenkinek, hogy mostantól totál semmi füstölés legalább egy hónapig - és nem érdekelt, mit gondolnak. Most először igazán nem érdekelt, mit gondol rólam a környezetem, a munkatársaim, a családom, csak egy dolog: az, hogy tudtam, hogy ezt simán meg tudom csinálni. Merthogy rá sem szoktam. Ugye?... Persze senki nem hitte el, mert már hallottunk ilyen hirtelen fellángolásokat sokak szájából, de mindenki próbált őszintén mosolyogni és biztosítani róla, hogy drukkol. (Esküszöm, senkinek semmi baja nem lenne a leszokással, ha nem kéne megélnie a környezete megdöbbent vagy lemondó reakcióit erre a bejelentésre... Nem csodálom, ha sokaknak minden kedve elmegy még a próbálkozástól is.)

Ezután jött az a rész, amikor alkalomadtán már elmondhattam - el kellett mondanom - magamról: második/harmadik/ötödik napja nem dohányzom. Mindezt tényszerűen, mintha csak azt közölném, milyen kellemes az idő. Persze tökmindegy, mindenki, aki frissen értesült erről, harsányan felröhögött ennél a mondatnál: Hú-ez-ám-a-teljesítmény, Addig-én-is-bírom! Ezt én faarccal hallgattam, és megkérdeztem, mégis, hogy kezdjem el, rögtön indítsam azzal, hogy fél éve nem gyújtok rá? Ez az eset velem éppen szerdán esett meg egyébként, és érdekes, még ez sem kavart fel lelkileg.

Ami egyedül érdekel ebben a témakörben, az a többi résztvevő. Napról napra olvasom a bejegyzéseket és azoknak az ismeretlen ismerősöknek a kommentjeit (már aki kommentel), akikkel benne vagyunk a bandában. Csak az ott leírtakból tudok következtetni arra, ki hogyan éli meg ezt a "bandázást". Nekem furcsa és izgalmas - mert senkiről nem tudom, kicsoda valójában, és mert csakis a játék kedvéért meg kell bíznom bennük. Ennek kapcsán felmerült bennem, hogy tényleg: hiszen bárki mondhat bármit. Ki tudja, ki mit csinál ott a monitor előtt? És vajon ki tudná meg, ha én vígan cigiznék, csak nem vallanám be?

Senki. De az is biztos, hogy ez a játék (mert szerintem az) nem csak erről szól. Hanem arról is, hogy magamnak megengednék-e ilyen hazugságot? Senki másnak, csak magamnak?

Én nem. Én nem tudnék hazudni olyan embereknek, akik őszintén bevállalták ezt a dolgot, főleg, ha - velem ellentétben - erős dohányosok (voltak?), mert lehet, hogy ők tényleg végigcsinálják, csak mert hisznek benne, hogy a többiek is vannak olyan becsületesek, mint ők maguk. Valójában az igazság nem fog kiderülni soha biztosan. De a hazug ember legbelül gyanakvó, nyugtalan, feszült, kényszeredett. Ott mélyen nem tud örülni igazán a hazugsággal megszerzett érdemének - és ez pont csak neki rossz.

Mindennek fényében pedig március 12-étől fogva (nahát, tizenkettedike) nem gyújtottam rá többet. Pedig minden nap eszembe jutott, hogy cigizhetnék. A lehetőség is adott volt. De nem kellett. Egyszerűen nem érdekelt. És hétfő óta kisütött a nap, csiripelni kezdtek a madarak, és - csodák csodája - megnyugodtam. Nem idegeskedtem amiatt, hogy mindjárt elfogy a cigim, hogy milyen drága a cigi, hogy milyen régen szívtam már el egy cigit, hogy mennyi cigit szívtam el ma, hogy mennyi pénzt költöttem el ma is a boltban, pedig csak egy cigiért ugrottam be... Tehát kizártam az életemből néhány tucat stressztényezőt.

És azóta eltelt egy hét. Kösz, jól vagyok. Főleg, hogy nekem most jön a hosszú hétvége - három nap egyhuzamban. Valahogy csak kibírom... Na jó, azért nem panaszkodom, mert szombaton sem dolgoztam, és voltunk is végre-végre kirándulni az én imádott kedvesemmel az én imádott Szigetemen. Ez a kirándulás végül átment túlélőtúrába, mert nekünk a Nagy-Duna mellett kellett elsétálnunk a kőgátig persze, de csak mert ott nincs út, ellenben van jó sok uszadék és szemét - amiből (komolyan mondom) egy kisebb háztartást be lehetne rendezni: edények, építési anyagok, műanyag bútorok, minden. Hála azonban nikotinmentesedő tüdőmnek, remekül bírtam az erőltetett menetet. Láttunk egy csomó gyönyörű virágot, rügyfakadást, pillangót, Dunát, odút saját terasszal, úton végigvezető árnyékot, tündérhintát, mindenfelé mutató fát, kagylókat, halakat, madarakat. Élveztük a napsütést, néztük a fényeket és az árnyékokat, hallgattuk a csiripelést és a víz csobogását és a csendet.

És jó volt.

Igaz, én nem valószínű, hogy megfelelnék alanynak, de az egyszemélyes tesztem azt bizonyította eddig, hogy a dohányzás nem oldja a stresszt, hanem fokozza, míg a dohányzásmentes élet bizony nagyban csökkenti a pánikrohamok kialakulásának esélyét.

Gyönyörű tizenkettedik hetet kívánok mindenkinek! :)

"Ha nyitottan szembenézel azzal, ami előtted áll, megkapod, amire vágysz."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.