Köszönjük, nem kérjük!
2012.02.14. 18:43
Jó nagy levegővételnyi idő után, kicsit lehiggadva tértem vissza. Szükségem volt a felkészülésre, ugyanis hát nagy nap a mai... Hiszen mi is van?... Na miii??? Hát Valentin nap! Óóóó!!! Wow!!!
HÁT AZ MEG MI????
Hagyjatok már ezzel a sok nyálas, mézesmázos, csillivilli piros giccsel! Sokkot kapok már tőle, hogy jó tizen-egynéhány év elteltével sem képesek felfogni a külföldi multicégek tulajdonosai, hogy nálunk ez nem jön be! Nálunk nagy általánosságban mindenki lesz... szóval letojja a Valentin napot! Aki nem azért, mert egyszerűen csak hülyeségnek tartja, az azért, mert semmi felesleges szirszarra nincs pénze ezen műünnep alkalmából. Egyszerűen nem hiszem el, hogy jó mindent feláldozni a pénz oltárán! Hová lettek az ünnepeink? Mik ezek a műanyagok, amiket megetetnek velünk? (Mert hát a karácsony talán nem a mértéktelen vásárlásról szól - az "örömünnep" nevében?... És ezt mi hagyjuk.)
De most sem akartam feltétlenül csak magamból kiindulni, így kicsit utánanéztem, mit is tud ez a Bálint-nap. Pozitívan csalódtam. Kiderült, hogy az angolszász országokból ered, ahol a szerelmesek ÉS a barátok ÉS a rokonok megajándékozzák egymást február 14-e alkalmából.
Rendben. És ha már itt tartunk, vajon mit tudhatunk még a februárról azon kívül, hogy Valentin-nap van?
Tisztelettel felhívnám mindenkinek a figyelmét, hogy Február hónapunk (Böjtelő hava, Jégbontó hava) a megtisztulás római istenéről, Februus-ról kapta a nevét. Talán nem véletlen, hogy a hagyományok szerint ilyenkor tehát gyertyaszentelőket tartanak. Ez a szokás sok helyen február 2-ához köthető. Ezen a napon ráadásul a medvéket is szemmel kell tartani: ilyenkor bújnak elő első téli álmukból, és ilyenkor derül ki, hogy visszabújnak-e. Ha meglátják az árnyékukat - mint ahogy az ma is történhetett -, akkor visszabújnak, mert ők még tudják, hogy akkor lesz még itt télmumus és cudar idő. (Nos? Ki tartotta szemmel a macikat? Jaaa, hogy már nincsenek is macik?... Hümm-hümm.)
Február 3-án volt szokás a magyarság körében a balázsolás, ami a gyógyítás mellett az iskolások napja is volt - ilyenkor gyűjtöttek pénzt házról házra járva az iskolájuknak. Hm, milyen ironikus! Mintha manapság pont ugyanezt várnák el kötelességként...
Aztán persze ekkortájt van a farsangi vagy báli időszak is. Jelmezek, karneválok, busójárás, étel-ital, tivornyázás - és mindez a párválasztás jegyében, ugyanis ezen rendezvények fő témája eredetileg a házasság volt. Érdekes, hogy ez a szép szokás például mennyire feledésbe merült... (Nem, nem a házasságra gondoltam, hanem a bálozásra és az igazi, bulizós farsangolásra és karneválozásra...)
"Beértünk a tömegbe, Victor magához húzott. Egyik keze a derekamon volt, amitől egyből kihúztam magam. Óvatosan kezdtünk táncolni a lassú punk-rockzenére (azt sem tudtam, hogy ilyen létezik), és éreztem, hogy Victor-nak ez most nagyon sokat jelent. Azt is éreztem, hogy próbálja elrendezni magában a jelenlegi helyzetet. Próbálja meghúzni a határt aközött, amit még megtehet és aközött, amit már nem. Ezért most nagyon hálás voltam neki. Aztán egyszer csak felpillantottam, és az idő mintha abban a pillanatban megállt volna.
Mintha minden megmerevedett, megfagyott volna körülöttem. Semmi mást nem láttam, csak egyetlen szempárt. Egy szempárt, ami az egyik távoli sarokból figyelt, és olyan rettenetesen ismerős volt.
Ki vagy Te? – Suttogta valaki az agyamban – valószínűleg én magam.
Azonnal tudtam, ki az.
Megfagyott a vér az ereimben és éreztem, hogy leesett a vérnyomásom. Ha nem csinálok valamit, el fogok ájulni. Amilyen gyorsan megfagyott minden körülöttem, olyan gyorsan tértem vissza a valóságba, és hirtelen minden izmom összerándult. Az életmentő adrenalin, ami megemeli a vérnyomásomat, hogy össze ne essek.
- Mi az? – Állt meg Victor. – Mi a baj?
- Semmi, csak… rosszul lettem kicsit, leesett a vérnyomásom. Kimegyek egy percre, mindjárt jövök – azzal elindultam a szempárt rejtő sarok felé. Victor elkapta a csuklómat.
- Az a kijárat közelebb van – mutatott az asztalunk irányába. – Gyere, kikísérlek!
- Nem, nem kell – vágtam rá. – Nemsokára jövök, mondd meg Ty-nak – azzal kirántottam magam a kezéből, de még visszaszóltam. – Ne gyere utánam, Vic. Nemsokára jövök!
Átfurakodtam a tömegen és éreztem, hogy Victor nem követ. A lelkével most sajnos nem értem rá foglalkozni. Ahogy egyre közelebb értem a sarokhoz, egy férfit láttam ott állni a sötétben. Egyedül volt, a falnak támaszkodott. Tetőtől talpig feketében volt, mint itt mindenki: fekete bakancs, fekete nadrág, felső és fekete bőrkabát. A haja is fekete volt, rövid, és hegyes tincsekben meredezett az ég felé, de úgy, mintha a szél egy kicsit összefújta volna. Kezei a zsebében, lábai hanyagul keresztben.
Ahogy az arcára pillantottam, láttam, hogy engem figyel – de ezt eddig is tudtam. Láttam a szemeit a sötétség ellenére, ahogyan sárgán megvillannak. Ez ő. A szívem majd kiugrott a helyéből, azt kívántam, hogy ne csak álmodjam ezt az egészet. Álmomban ehhez hasonló jelenetek gyakran lejátszódtak – és az utolsó pillanatban szertefoszlott az egész.
Csak azt ne, könyörgöm!
Megbűvölve haladtam felé, még csak nem is pislogtam. Majdnem mindenkinek félig-meddig nekiütköztem, aki közte és köztem állt, de szinte észre sem vettem őket. Ahogy pár méterre értem, már nagyon gyorsan vettem a levegőt is, a szívem kalapált és a gyomrom összeszorult.
A legtökéletesebb arcot láttam magam előtt, amit valaha megpillantottam. Keskeny, karakteres arc, mandulavágású szemekkel. Óvatosan közelebb léptem hozzá, már csak két lépésre voltam. Egészen lelassítottam, nem tudtam elhinni, hogy tényleg itt áll előttem. Ő lassan ellökte magát a faltól és kivette a kezeit a zsebéből, de továbbra is farkasszemet néztünk.
- Ez te vagy – suttogtam magam elé, de ő ebből csak azt érzékelhette, hogy mozog a szám. Léptem még egyet és lassan felemeltem a karom, hogy hozzá érhessek. A szemei fogva tartottak, semmit nem érzékeltem, csak hogy ő itt áll előttem. Ő.
Aztán egyszerűen fogtam magam és a nyakába ugrottam. Karjai vaskapocsként fonódtak körém. Valószínűleg én is így szorítottam őt. Sosem hittem volna, hogy akkora erő, amekkorát kettőnkben ekkor éreztem, egyáltalán létezik. Úgy éreztem, ragyog minden porcikám. A lábaim a levegőbe emelkedtek, ahogy felemelt a földről. Becsuktam a szemeimet és csak hallgattam, ahogy egyszerre vesszük a levegőt, éreztem, ahogy egyszerre dobban a szívünk és beszívtam azt az illatot, amit kiskorom óta képtelen voltam elfelejteni.
Ebben a pillanatban minden megszűnt számomra, ami eddig létezett. Csukott szemmel lebegtem egy érzés fogságában és tudtam, hogy én egész eddig ezt kerestem.
Őt kerestem." (Cassy Reeves - Mysth)
És nekem ezzel az egésszel csak egyetlen bajom van: a Valentin-napi őrület nem hiteti el velem, hogy az év első két hónapja ilyen szép is lehet...
Szerző: Rowena
1 komment
Címkék: farsang szerelem bál gyertya tél hangulat valentin nap február busójárás bálint nap
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
