Ma úgy döntöttem, hogy összehívom a válságstábot. A másodikat. Az elsőt ugyanis már összehívtam, néhány nappal ezelőtt. És az első együttest alkotó egy, azaz egy fő - tehát én - a mai napig ülésezett. Azért is húzódott ez már napok óta, mert elég sok zavaró tényező jelentkezett menet közben, amik akadályozták vagy elterelték a szabad gondolatáramlást (például a munkám, meg ilyen apróságok). De azért a bizottság végre meghozta határozatát: össze kell hívni a második szintű válságstábot.

Nos, ez nem csak azért második szintű, mert első már volt, és hülyén nézne ki, ha azután meg a harmadik következne, hanem azért is, mert ketten, azaz ketten szerepelünk már benne: a kedvesem és én. Ez nagyon izgalmas rész, mivel ilyenkor az első válságstáb résztvevői helyzetelemzést adnak a vita tárgyát képező dologról, egyszersmind mindenféle, egymással és a tárggyal egyáltalán nem biztos, hogy elsőre összefüggő információkat tárnak az új tag elé, akinek ezt a jelentést értékelnie kell, és javaslatokkal kell előállnia. És éppen ezzel szokott lenni a probléma... Az első válságstáb jelentése általában minden részletre kiterjedő és hosszú tanulmány, globális értelmezésben, és szinte mindig úgy zárul, hogy a szóvivő (én) felteszi a következő kérdést:

"Szerinted hülye vagyok?"

Mire a második csoport csak elmosolyodik és a fejét rázza, majd általában egyszavas, ritkábban (elsősorban noszogatásra) egy mondatos kiértékeléseket ad a prezentációról. Erre az első válságstáb tagjai alkalomról alkalomra feszültebben újra összedugják a fejüket, hogy na, akkor most mi legyen? Vajon miért nem akar beszélni róla? Mi az, amit nem mondtam elég érthetően? Persze, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy az elgondolásaim sokszor, na jó, gyakran... általában... szóval, az elgondolásaim mindig követhetetlenek kicsit (nagyon), és azt gondolom, hogy ha azt valakire csak úgy rázúdítom, akkor neki azt nem kell átgondolnia. Pedig de. És akkor már megint türelmesnek kell lennem (aki a türelmet kitalálta...), jahhhajjj!!!

A probléma természetesen most is a szokásos "hogyan húzzuk még ennél is szorosabbra a nadrágszíjat, nem is kicsit?" témakörrel kezdődött, aminek a hatása lassan már nemcsak a fizetés időpontjára korlátozódik, hanem az előtte és az utána következő tíz-tíz napra is - meghagyva így másik tíz "nyugodt" (direkt az idézőjel) napot az életünkből, amikor "csak" a munkahelyünk miatt kell stresszelnünk, akár van olyanunk, akár nincs. Téma felvázol, kétségbeesésen már egy ideje túl vagyunk, oké, lépjünk tovább.

Na és itt kezdődött az a rész, amikor elmeséltem, hogy egészen kicsi koromtól sok-sok éven át volt egy túlélőtáskám bicskával, szárított élelemmel, kötéllel, gyufával, tollal és jegyzetfüzettel (!!!), növényhatározóval és minden földi jóval... szóval elmondtam, hogy ez a túlélős elmebajom hogyan függ össze a globális felmelegedéssel, a bankválsággal, a politikával, a megújuló energiaforrásokkal, a globalizáció (véleményem szerint egészen hamarosan bekövetkező) bukásával és épp ezért bizonyos előre és máshogyan gondolkodás szükségességével. Mivel nem tartom magam őrültnek, feldobtam azt a lehetőséget is, hogy hülye vagyok és összeesküvés-elméleteket gyártok (valószínűleg összeesküvés-elmélet függő vagyok amúgy, mert alapelvem, hogy természetéből adódóan minden mindennel összefügg), és kísérletet tettem arra, hogy mindezt bővebben kifejtve mélyebb betekintést engedjek az elméletem levezetésébe, ami egyelőre annyira nyers, és olyan hosszú, hogy ez sajnos nem a legalkalmasabb hely és idő arra, hogy mindenkivel megosszam... DE: ami késik, az nem jön időben, szóval - ha ízekre szaggatva is, de - biztos vagyok benne, hogy fogok még írni ilyesmiről (vagy tán folyton ilyesmiről írok?)...

Igen, ezek után szerintem is jogosan teszem fel azt a kérdést legjobb hallgatóságomnak, aki általában mindenféle közbeszólás nélkül hümmögi és bólogatja végig a magyarázataimat, hogy szerinte hülye vagyok-e...

Mégsem vagyok biztos benne, hogy az a jó, ha nem nyilvánítunk véleményt. Inkább hülyézzenek le, de én azért elmondom... Nem mindig a különvélemény a rossz... :)

Ráadásul melyik kártyát húztam ki a pakliból nem sokkal korábban? "Kitartás: Ne hagyd, hogy szorongásaid elnyomják a szándékod. Te csak add önmagad, és nézz néha a dolgok mögé is!" Hát igen, a motiváció fontos dolog. Tehát, bokszkesztyű fel, irány előre, hajrá tovább - hiszen az akadályok nem azért vannak, hogy visszavessenek, hanem hogy legyőzzük őket. Az élet nem abból áll, hogy a vihar elmúlását várjuk, hanem hogy megtanuljunk táncolni az esőben...

(Folyt. köv.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.