Azt hiszem, valamikor korábban már említettem, hogy nem nagyon bírom a láncfűrészt meg a hegesztőgépet, sajnos ez a két elektromos eszköz nem igazán tudta még belopni magát a szívembe. Értem én, hogy hasznos holmik, meg minden, de akkor se... Sajnálom, nem megy és kész. Szerencsére azért van, aki helyettem foglalkozzon ezekkel a kütyükkel, ha éppen szükséges - mint például pénteken is, amikor még egy (talán utolsó) adag tűzifa érkezett hozzánk, ami erősen a feldolgozandó kategóriába esett. Kedvesem némi segítséggel neki is veselkedett, hogy használhatóbbra formatervezze az alapanyagot - így aztán én megint csak hallgathattam a láncfűrész kellemes muzsikáját.

De ennél sokkal érdekesebb dolog is történt, mégpedig csütörtökön: az esemény annyira felkavart, hogy még most is elcsodálkozom rajta. Az ominózus eset akkor esett meg, amikor tizenötödike alkalmából elmentünk a boltba (mert nálunk még ünnepnapon is nyitva van a bolt, és mert nekünk még aznap is oda kell menni, annak ellenére, hogy elveim vannak az olyan hülyékkel szemben, akik képtelenek kibírni egy ünnepnapot boltbamenés nélkül). Valójában nem is volt túl sok célja ennek a boltlátogatásnak, így kicsit körbeszlalomoztam a keskeny réseken, amiket a multiknál "vásárlói útvonalaknak" neveznek, és... és akkor... valahol a kólák mellett elsuhanva megakadt a szemem valamin.

Komolyan mondom, először nem is értettem a dolgot, így megálltam és néhányszor visszapillantottam, majd körülnéztem, végül elgondolkodtam, mi történhetett. Aztán végül csak kinyújtottam a kezem, és kiemeltem a hűtőből... egy dobozos sört.

Annak megértéséhez, hogy ez miért olyan nagy dolog, azt hiszem, meg kell említenem, hogy a kedvesem erősen súrolja az antialkoholizmus fogalmának legszélsőbb határát, tehát gyakorlatilag nulla az éves fogyasztása. Rólam ugyan ez nem mondható el (tudom, szégyen-gyalázat), de a sörről nagyjából tizenhat éves koromban leszoktam, mert valahogy rájöttem, hogy nem mutatok jól kezemben egy sörösüveggel, és hogy valójában nem igazán szeretem az ízét sem (na jó, azért egy búza- vagy kukoricaital még szóba jöhet, főleg, ha kényszerítenek). Mindent egybevéve, nagyjából tíz éve nem ittam sört, és annyira nem is bírt izgatni a dolog - eddig.

De most...

Na jó, tudom, az igazi sörivók valószínűleg azt mondanák, hogy ez nem is sör, meg ilyenek, mivel kezdem ott, hogy nagy betűkkel ráírták a dobozra, hogy alkoholmentes. És ha ez még nem lenne elég: a Soproni Zéró felirat alatt szép tisztán olvasható módon ott virított a Grapefruit felirat, és a szóban forgó gyümölcs képe is - rögtön a piroshúsú változat (nyami). Mindez ráadásul egy olyan elegáns, ezüst, mintás és tökre dizájnos és étvágygerjesztő csomagolásban, hogy egyszerűen muszáj volt megvizsgálnom közelebbről. Nagyjából ekkor bukkant fel a kedvesem a közelemben, és - ő naiv - azt gondolta, miatta nézegetem érdeklődve az italt. Ekkor még meghagytam ebben a hitében. Végül mintaszerűen behelyeztem a kosárba legfrissebb vágyam tárgyát (vagy vágyam legfrissebb tárgyát? vagy mindkettő?), és tíz perccel később rá kellett döbbennem, hogy ez bizony nagyon finom. Persze, amúgy is imádom a grapefruitot, de ettől még az az eshetőség is fennállhatott volna, hogy a sör ízével tönkreteszik a gyümölcsét. Szerencsére nem így történt: a fanyar, keserű-savanyú, enyhén édes gyümölcs íze tökéletesen passzol a söréhez.

Szóval kivételesen örülök, hogy hagytam magam csőbe húzni, és csak a csomagolása miatt képes voltam megvásárolni valamit (ezt ugyanis leggyakrabban mély megbánás követi). Jól mutatott a kezemben (hm, micsoda fontos dolog, mi? de hát mi másért vennénk akkor meg a csomagolást?), és ráadásul még finom is volt!

Végül arra jutottam, hogy elképzelhető, hogy van némi összefüggés az agyam némileg (nem, nem kérek megjegyzéseket) zavart működése és a dohányzásról való teljes leállás között, bár bizonyítani egyelőre nem tudom a dolgot. Mondhatnám (ha hinnék benne, hogy nikotinfüggő lettem - de nem hiszek), hogy a dohányzásból az alkoholba menekülök, de ebben a sörösdobozban abból bizony egy csepp sincs, ugyebár. Tehát műdohányosból (0,1mg nikotintartalmút szívtam) műalkesz leszek?... Király!

Az biztos, hogy a napokban elgondolkoztam rajta, hogy utánajárok az elektromos cigi költségeinek, ugyanis felvilágosítottak, hogy van ennek nikotinmentes változata is, ráadásul feketében és vékonyban is kapható - és ez bizony kellően beindította a fantáziámat. Életem első cigije ugyanis - amit még csak a poén kedvéért, és csakis bulik alkalmával szívtam - az imádott Djarum Black volt: fekete színben pompázott, és ez elég különleges volt, főleg, ha az ember lánya éppen élete legmélyebb rocker-korszakában leledzett akkoriban... De ez az Indonéz különlegesség nem csak a színe miatt érdekes, hanem azért is, mert szegfűszeget kevernek bele. Tudvalevő, hogy a szegfűszegben sok az illóolaj, az pedig ugyebár gyúlékony, és ettől a cigi, miközben szívjuk, különös hangot ad, "pattog" - erről a hangról nevezték el "kretek" cigarettának. Viszont, ha jól emlékszem, elég erős, 1mg-os a nikotintartalma, és hát az ára sem elhanyagolható, jelenleg 1600 forint körül mozog.

Na persze, nem mintha érdekelne, hiszen már nem dohányzom - de az ihlet azért megszállt... Elképzeltem magam, ahogy ülök az irodámban, jól nevelten, agymosott vigyorral az arcomon, és ártatlan bociszemeket meresztek a főnökömre a reggeli könyvelés készítése közben, miközben előttem egy alkoholmentes, grapefruitos sör szívószállal, a számban pedig egy fekete elektromos cigi lóg, amit felturbózok majd némi szegfűszegaromával - persze szigorúan nikotinmentesen.

Mert hát szabad, nem?...

És annak ellenére, hogy az alkoholmentes-grapefruitos sör üdítőnek tökéletesen megfelel, és hogy az elektromos cigaretta most a legnagyobb biznisz, az idilli képről valahogy mégis csak az jut eszembe, hogy olyan mű az egész. Műanyag műalkotás. Életmű. Mű-élet...

Vagy mégsem?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.