Valamiért...
2012.03.28. 23:07
Minden annyira beindult...
...valamiért...
...mindig is foglalkoztatott, hogy vajon miért van az, hogy vannak találkozások, amiket sohasem fogok elfelejteni. Olyan pillanatok, amikor valami olyannal találkoztam, amivel addig még soha, és a pillanat megnyúlt, az idő megszűnt létezni, és az agyam egyetlen dologra koncentrált minden működő idegsejtjével. Sokkot kaptam. Mitől? Egy könyvtől. Egy rajztól. Egy verstől. Egy dallamtól. Egy tekintettől. Egy hangtól. Egy érzéstől... Egy érzéstől, ami valahonnan nagyon mélyről jön és nagyon hirtelen, és azt sem tudom, mi az és eluralkodik felettem egy rövid időre. Éppen csak kicsit tovább, mint egy pillanatig. De ez éppen elég lehet ahhoz, hogy valaki észrevegye. Valakinek feltűnhet. Anélkül is - és leggyakrabban így -, hogy akár csak tudna róla az illető. Ritkák és elsöprőek ezek a pillanatok, és nem tudom őket elfelejteni. De nem is akarom...
...valamiért...
...az egész világ egy nagy, szivárványszín buborékban lebeg. Minden, amit látok, olajos, torz foltként csúszkál a buborék domború felszínén - egyszerűen nevetnem kell rajta. De nem kinevetni, rosszindulatúan - nem, őszintén, mélyről jövően kacagni és mosolyogni, mert tudom, hogy ez az egyetlen esélyem arra, hogy ne bolonduljak bele ebbe a nagy tavaszi zsongásba, ami annyira őrült, hogy az már jó...
...valamiért...
...nagyot dobbant a szívem, amikor megpillantottam azt a könyvet - máskor követ, képet, bármit - egyszer, régen. Tudtam, éreztem, hogy az nekem kell, hogy az hozzám szól, hogy az engem akar - valamit át kell adnunk egymásnak. És a könyv akkor megszerzett magának, és azóta is az életem része. Az a pillanat ezáltal megváltoztatta az életemet. Megváltoztatott, a helyére tett bennem valamit. Megtaláltam valamit, amit kerestem. És már az első pillanatban tudtam, hogy ez egy sorsfordító találkozás...
...valamiért...
...néha olyan nehéz jónak lenni. Olyan nehéz őszintén jót tenni és jót akarni, mosolyogni és létezni. Amikor elfáradok valahol mélyen, legbelül, és tudom, hogy ki kellene kapcsolnom. Csak egy kicsit, mert... kell. Gyűlölöm az ilyen időszakokat, ezért meg kellett egyeznem magammal, hiszen együtt kell küzdenünk...
...valamiért...
...eszembe jutott, hogy vajon honnan tudom előre, hogy valami történni fog? Honnan tudom, hogy valami olyasmi fog történni, amire oda kell figyelnem? Mert sokszor előre tudom, ez nem kérdés. Tudom, hogy valami történni fog, figyelni kezdek. Keresem az apró jeleket, amik egyre közelebb visznek a... mihez is? Tán útjelzőkhöz. Hiszem, hogy vannak, akik jelzik, mi a helyes, anélkül, hogy ők maguk bármit is tudnának saját fontosságukról - ők csak az út azon szakaszán járnak éppen, ahová nekem lépnem kell. Oda csábítanak csupán csak a tetteikkel, amik számomra éppen akkor, éppen ott, éppen abban az időben a világ legnagyobb tettei, amivel magamat mérem, a magam által állított bíróság előtt - és ehhez képest a kirakatban teljesíteni már mind semmiség, ha igazán őszinte vagyok magamhoz.
De miért? Miért vajon?
Valamiért...
...vannak különös találkozások különös emberekkel - véletlenül, muszájból, szándékosan vagy számításból. Az első találkozás bármilyen lehet, de egy biztos: különös. Azután meg már mindegy is... Akkor már érzem, hogy ez már megint valami... Nem lehet a véletlen - hiszen abban nem hiszek -, biztos, hogy oka van, hogy éppen akkor, éppen ott, vagy éppen úgy... Amikor sosem gondolnám, amikor tuti nem számítok rá. És onnantól már csak a "kell" marad. Az első találkozás után okot kell találni a következőre. Valahogy. Meg kell tudnom a találkozásunk okát. Mert mi találkoztunk...
...valamiért...
...meg akartam tudni, hogy más is így van-e ezzel, vannak-e nekik is pillanataik. És tudom, hogy vannak, és észre lehet őket venni. Tudom, hogy az enyémeket is, hiszen elrejteni nagyon nehéz - sőt, szerintem lehetetlen -, amikor ilyen mélyről, valahonnan, valami távoli csillagról jelet kapok. Így azonnal kiderül, hogy piros vagy zöld - szabad-e, vagy tilos...
...valamiért...
...eltűntél és már nem ismerlek, csak az álomképet a fejemben, ami kísértetként jelenik meg előttem a legváratlanabb helyzetekben - egy mondat, egy kép, egy illat hatására, és elsodor messzire, és egy röpke időre visszaránt ahhoz a pillanathoz, és újra foglyul ejt...
...valamiért...
..."Te is így gondolod: csak a hazug ember ígér. Az ígéretet a félelem váltja ki a benned tomboló káosztól. Ugyanis amikor hűséget ígérsz, olyan dologgal üzletelsz, aminek nem vagy birtokában." (A. J. Christian)
...valamiért...
...mégis érdemes megtenni, hogy néha legyőzöd saját magadat...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.