Ma reggel mindenféle különös érzések kavarogtak bennem. Egyhetes "kötelező" szabim utolsó napja van, és vasárnap, ami már eleve egy furcsa nap. Elvileg a hét legszebb napja - hagyományosan -, piros vasárnap, együttlevős, nyugizós, pihenős... Főleg, ha még a nap sem süt.

Én mégsem szeretem túlzottan a hétnek ezt a napját. Először is, általában dolgozom, másodszor pedig, ha nem, akkor azt látom egész nap, hogy mindenki előre stresszel a hétfő miatt. Mindenki kezd gondolatban ráhangolódni a Hétfőre. Megint egy hét...

Aztán azért eszembe jutott, hogy tizenkettedike van, még ha vasárnap is. És nekem a tizenkettő a szerencseszámom. Ráadásul 2012. 02. 12. Érdekes szám, szép, jó ránézni. Olyan erőteljes.

Szóval mégis elkezdtem örülni, hogy talán működnek az erők ma is, nem veszi eszüket a vasárnapi közhangulat letargikussága.

És akkor megláttam a hírt, amit máris sokan megosztottak (persze, hogy FB-on), hogy elhunyt Whitney Houston. Negyvennyolc éves volt. Nem nehéz kitalálni, mibe halhatott bele. Biztos vagyok benne, hogy a Droglexikon - Mielőtt igent mondanál című fejezet valamelyik részében le van írva a halál oka. (Na, olyan ez, mint egy rossz reklám...) Most legalább megint lesz min rágódni. Pedig tényleg sajnálom Whitney-t. Kár érte...

Tehát a hangulatom stagnált. Ettől a hírtől sem lettem boldogabb. Gyorsan elsoroltam fejben a napi teendőimet - kezdve azzal, hogy eleve későn keltem fel, ami amúgy nem szokásom... (És akkor eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy gyakorlatilag megint eltelt úgy ez az egy hét, hogy egy fikarcnyit sem pihentem, és egyszer sem aludtam ki magam.) Gyors fejrázás, már megint elterelődtek a gondolataim. Tehát, ide kell menni, meg oda, és sétálni is kéne egyet, megnézni a havat kicsit közelebbről, meg a Dunát meg a szigetet, kicsit megfagyni...

Szóval elhatároztam, hogy jó ez így most. Hogy ma egy kicsit hagyom, hogy lomha legyen a vasárnap. Ne legyen annyira piros, mint máskor, legyen egy kicsit fakóbb! És amikor ezt így elhatároztam, belenéztem egy blogba, amin megakadt a szemem. Azaz csak egy cikket láttam meg, amit elolvastam. Érdekes volt, a hangulata éppen az enyémre passzolt ezen a fátyolos reggelen. Ha elolvasod, először ne gondolkozz a szavak mélyebb jelentésein, csak hagyd őket leperegni szépen lassan, és érezd meg a hangulatot, ami belőlük árad. Aztán - ha gondolod -, olvasd el még egyszer. Csak azért, hogy rájöjj: ezek a gondolatok már benned is ott vannak valahol. Csak eddig lehet, hogy nem álltak össze... Hogy nem merted felvállalni, hogy ezek a te gondolataid. Pedig a gondolkozás szabad dolog, szabadságot ad, és ha egy gondolat megszületik, annak oka van. Akkor körül kell nézni.

Félelem?

Nekem ez mindig furcsa volt. Talán túlzottan idealista vagyok. Hiszek abban, hogy a természetes egyensúlyt nem lehet büntetlenül felrúgni. Hiszek abban, hogy léteznek olyan törvények és igazságok, amik alól nincsenek kivételek, és nem lehet őket megváltoztatni. Hiszek abban, hogy a változás szükséges és törvényszerű, de vannak dolgok, amik a változáshoz való viszonyukat tekintve állandóak. És ezt tudomásul kéne már venni. Kicsit mindenkinek magába kéne nézni, hogy hol is a helye, mi is a dolga. Erre pont tökéletes lehet ez a vasárnap...

A miniszter szó "a latin minister szóból ered, amelynek eredeti jelentése ’szolga’, illetve ’segéd’, ami azt fejezi ki, hogy az államfő által maga mellé vett tisztségviselő, akinek a hivatása, feladata és hatásköre az államnak legfőbb központi igazgatása, a közügyeknek általános intézése és vezetése." (Wikipédia)

Kapcsolódó cikk: Havat lapátoltatnak az éhségmenettel

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.