Ez hihetetlenebb a hihetetlennél - máris itt a folytatás! Sajnos nem tudok szó nélkül elmenni mellette. (Ahhoz képest, hogy két napja még egyáltalán nem érdekelt a téma...)

Tegnap egy kávézóban a kezembe akadt egy napilap a szennyebbik kategóriából, aminek a címlapján nem más, mint Ambrus Attila volt látható: "Pártfogójával pizzázott a Viszkis". Elmés cikk - nagyjából semmiről sem szól az égvilágon. Egy pizzériában én is pizzát szoktam vásárolni, de szerintem vagyunk még így egy páran. És még elvitelre is kért?... Nahááát!

Ez a cikk persze csak arra volt jó, hogy megint felpiszkáljon. És újra elkövettem egy hibát. Csak úgy kíváncsiságból beírtam a mi szeretett Facebook-unk keresőjébe Ambrus Attila nevét...

Első helyen dobott ki egy olyan oldalt, ami nagyjából január utolsó napján vagy február elsején készülhetett - tehát az időzítés tökéletes. Azóta jelen pillanatig több, mint 5000 ember lájkolta "őt" - hiszen hadd ne mondjam, hogy néhány kivételtől eltekintve mindenki úgy gondolja, hogy 12 év börtön után Attilának első dolga volt létrehozni egy Facebook oldalt... magáról, mint közszereplőről. A feltöltött képek egyikén két saját készítésű kerámiával a kezében mosolyog, a másik egy régebbi jégkorongos kép róla, a harmadik pedig egy karikatúra, amin egy "Whisky robber 1999" feliratú üveget emel a magasba, szintén mosolyogva.

A képek alatt pedig ilyen és ehhez hasonló hozzászólások (ezen hozzászólások tartalmáért semmiféle felelősséget nem vállalok! Aki elolvassa őket, készüljön fel, hogy mellékhatásként - nagy dózisban - maradandó agykárosodást idézhetnek elő, és az agysejtek gyorsuló ütemű pusztulását okozhatják):

"jó kép lett ;)" (Ez a whisky-s üveges alá volt írva... Igen, biztosan Attilának is tetszik! Én is kiraknék magamról ilyesmit a FB-ra a helyében - ha pont annyi lenne az IQ-m, mint a komment írójának vagy egy marék szárított lepkének.)

"Gratula!!!!!!!!!!!!! :DDD"

"hmm jo is a wiski ...:D.:D" (Ezt egy nő írta természetesen, remek helyesírással megáldva...)

"BIG LIKE.....neked....:)" (Szerintetek nő írta?...)

"már kezd uncsi lenni....................." (Ezzel ebben az olvasatban egyet kell értenem.)

"szia Attila még nem ismersz halálos fazon vagy , nem ismerlek de lehet követem a példádat tudod Baby (???) éppen nincs melóm de fősulira járok és tudod nekem nem " állami támogatott " tehát költség térítésesen vagyok . Arra gondoltam kirabolok én is pár bankot aztán ha bebörtönöznek akkor eltudom végezni a fősulit ( gazdálkods és menedzsment szakon ) és talán hátha rólam is majd akarnak filmet kreálni csak tudod én festek nem kerámiázom . Állat nem ? Na szóval nem is gondoltam volna hogy ilyen szép jövő vár azokra akik bent vannak . voltak vagy lesznek . Mert itt kint elég tré a helyzet hátha nekem is sikerül az életemet megvalósítani . Mert jelenleg ott tartok hogy nincs munkám és ebből kifolyólag lehet tető sem lesz a fejem fölé ott legalább figyelembe veszik a főiskolai törekvéseimet .na ennyi szia ." (Na, most erről - a helyesírási és egyéb hibákat leszámítva - nem tudom eldönteni, hogy mit is akar? Persze, egy csaj írta... És igen, értem én, hogy nem az állam pénzén kellene taníttatni a rabokat - de ez nem hiszem, hogy Ambrus Attila hibája, inkább az állami rendszeré, nem?... És az a hülye, aki nem használja ki a lehetőségeket. Nos, akkor mi is van?...)

"Úgy hogy, gratulálok a művész úrnak, tényleg. :)" (Köszi, a nevében is. Bár nem tudom, ki lehet vajon ebben az esetben Attila magyar hangja - aki az oldalt "szerkeszti", vagy csak halálra röhögi magát a sok hülyén -, ha ezt a szerepet még Pálinkás István tanár úr sem vállalta be. Merthogy miért is tenné amúgy?...)

"Sok szerencsét kívánok az új élethez!" (Biztos elolvassa majd egyszer...)

"hol vagy?" (Nem érted??? Megkérdezi, hogy hol vagy!!! XD Hát ez remek... Mindjárt írok Brad Pitt-nek, és megkérdezem, verárjú? Anyááám!!!)

"Jó öreg tyúk lábas ing :P én hoztam haza emlékbe anno XD" (ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!)

"ugyi vagy" (Ezt nem is értem... Ügyi?... Hm...)

"nem bánám ha tényleg lene saját facebookja is:D ha megtudod a valós facebookját jelez :D nekem.köcce" (Uhh... no comment...)

"én a helyébe beneveznék a VV6 ba biztos vinné a pálmát:)" (Valószínűleg másra sem vágyik évek óta, mint hogy végre benevezhessen a VV6-ba, igazad van, tesó!) (Anyám...)

Ez tehát néhány nap termése... Kézzel fogható bizonyíték arra, hogyan befolyásolja az embereket a média.

Nos, én csak annyit mondok: folyt. köv. Mert lesz folytatás...

Továbbra is a függőség témáján lovagolva, egy kicsit hosszúra sikerült bejegyzés az alkohol és a nikotin kapcsán az egyéb kábítószerekről.

Mielőtt bárki olvasni kezdené ezt a bejegyzést, két dologra szeretném felhívni a figyelmet. Először is, ez nem csak 18 éven felülieknek szól – manapság ugyanis a drogprobléma elég súlyosnak mondható, és ez elsősorban a tájékozatlanság és a fejünk homokba dugása miatt van így. Másodszor pedig: ez itt egy ismeretterjesztő anyag, és mint ilyen, nem pozitív és nem is negatív előjelű. Senkit nem akarok rávenni arra, hogy bármit is kipróbáljon – de nem is gondolom, hogy bárki ezt megtenné a kedvemért. VISZONT! Szerintem nagyítóval sem lehetne olyan embert találni, aki ne találkozott volna már többféle kábítószerrel élete folyamán, így vagy úgy. És a tudatlanságnál nincs is rosszabb…

Tehát:

Elsőként egy kis fogalommagyarázat:

Drog: holland eredetű szó (mások szerint a német ’trocken’, azaz száraz szóból ered), eredetileg szárított növényi (ritkán állati) részt, ilyen eredetű gyógyszeranyagot jelent. Ide tartoznak a növényi eredetű anyagok is (pl. gumiarábikum, hasisgyanta, ópium), ezen kívül állati eredetűek (pl. méz, szépiacsont, kőrisbogárpor), gombák (pl. anyarozs), zuzmók, egysejtűek termékei (pl. izlandi zuzmó, agar-agar), valamint különféle vizes vagy alkoholos kivonatok. A köznyelvben a drog a pszichoaktív szerek, kábítószerek szinonimája.

A pszichoaktív szerek lehetnek legálisak, illegálisak, illetve vannak olyanok, amelyek orvosi alkalmazása legális, de különben tiltottak.

A legismertebb legális drogok az alkohol, a nikotin és a koffein, de ezeken kívül rengeteg olyan növényt találhatunk, ami szabadon nő a természetben vagy a kiskertekben, és bizony kábítószer is lehet belőle. Ilyen többek között a mák, a látnokzsálya, a csattanó maszlag, a nadragulya és a beléndek.

„Az illegális, kábítószernek minősülő anyagokat Magyarországon a 2005. évi XXX. törvény határozza meg. Ez a törvény két nemzetközi ENSZ egyezményen alapul: az 1961-es Egységes Kábítószer Egyezményen és az 1971-es pszichotrop anyagokról szóló bécsi egyezményen. Az illegális anyagok előállításához szükséges vegyszerek (prekurzorok) listája a kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott forgalmazása elleni 1988-as bécsi ENSZ egyezményen alapul.” (Wikipédia)

Hatásuk szerint három csoportba sorolhatjuk a kábítószereket: vannak a pszichedelikus (hallucinogén), narkotikus (nyugtató) és stimulatív (serkentő) drogok. Ami közös bennük, az az, hogy kivétel nélkül a központi idegrendszerre hatnak, és ily módon - így vagy úgy - tudatmódosító hatásúak.

A drogok felhasználása elég sokrétű és nagyon régre nyúlik vissza, hiszen az emberek mindig is használtak tudatmódosító szereket. Elsőként említeném a gyógyászati célú felhasználást, hiszen a gyógyszerek között nagyon sok olyan van, ami rendelkezik pszichoaktív hatással. A másik felhasználási területük a mindennapi, szociális élet: ünnepek, bulik alkalmával teljesen megszokott a közös ivászat, hogy mást ne említsek. Ezen kívül igen ismert még a különböző, elsősorban hallucinogén szerek vallási alkalmazása is más tudatállapotok elérésének elősegítésére (pl. sámánizmus). Talán a legkevésbé a katonai célú felhasználásra gondolunk, pedig ez is egy fontos terület, ahol rendszeresen használtak és használnak is különböző drogokat.

SZINTETIKUS DROGOK

Szerves oldószerek belélegzése – avagy a szipuzás

A szerves oldószerek közé tartoznak például a ragasztók, higítók és csavarlazítók, és az éter is. Ezeket már régóta használják embernek nevezett valakik, akik azt gondolják, nem baj, ha már csak a kipróbálásával is szétroncsolják magukat. Ezek ugyanis már egyetlen használat után maradandó szervi károsodást okozhatnak. Fantasztikus, várva várt hatása pedig oxigénhiány, légzésbénulás, fulladás, halál, eszméletvesztés, vese- és májkárosodás, agy- és tüdőödéma, erős zavarodottság, önkontroll-vesztés, szellemi leépülés és erős lelki függőség kialakulása lehetnek, attól függően, ki meddig próbálkozik vele. Persze, elég olcsó, de nem vagyok biztos benne, hogy megéri. Vásárolni legális, aki szívja, azt meg már mivel büntetnék?...

Poppers

Régen a melegek kábszere volt, mivel ellazítja és ingerli a végbélzáró simaizmokat. Mondjak még fantasztikusabb hírt is ezzel a szerrel kapcsolatban?...

Nehéz lenne. De azért van más is. Ezen kívül gyorsítja a szívverést és egyben csökkenti a vérnyomást, és a nemi vágy fokozására használják. A gőzét lélegzik be, a pár milliliteres, színes, különböző fantázianeveket viselő üvegcsékből vagy zsepire csöppentve. Amit okozhat: fejfájás, szédülés, eszméletvesztés, szívroham, nyálkahártyák kiszáradása, kisebesedése, szaglószervek romlása. Ha megiszod, nagy valószínűséggel meghalsz, és ha a bőrödre csöppen, azonnal le kell mosni!

Azon kívül, hogy illegális, még undorító is.

Ecstasy

Metiléndioxid-metamfetamin, azaz MDMA. Csak hogy tanuljunk egy kis kémiát is. (Ha már annyian szedik…) Illegális laborokban készítik a cuki ábrás tablettákat, ahol esetleg sok cuki patkány rohangál, meg rájuk okádik valami betépett ürge, mielőtt te a szádba veszed – na de lehet, hogy tévedek, és irigylésre méltó a gyógyszerészeti felszereltségük és a higiéniájuk. (Na nem mintha egy legális labor jobban felszerelt lehetne a mai gazdasági helyzetben, nem igaz?) Tipikus partydrog, felgyorsít, felpörget, miközben bazi boldognak és felszabadultnak érzed magad – vagy nem… Ugyanis ez csak a már meglévő alaphangulatot fokozza, bármi is volt az. Kikapcsolja a szervezet védekező-mechanizmusait (éhség-, szomjúság- és fáradtságérzet, és emeli a testhőmérsékletet).  Ritkán intravénásan is használják.

DE: legalább fizikai függőséget nem okoz! Csak pszichéset. Az meg hát nem is létezik, ugye? Pedig jó tudni, hogy ezt a szert 40 évvel ezelőtt pszichés betegek kezelésére használták, bár csak a 90-es évek elején terjedt el szélesebb körben.

Hatásai, vagy inkább veszélyei a következők lehetnek: túladagoláskor keringési zavarok, kiszáradás, kezelhetetlenül magas vérnyomás, légzési nehézség, kóma vagy halál. De ha nem adagolod túl (hm… mennyi is a túladagolás???), akkor is játszik még a vese- és májkárosodás, pánikroham, szorongás, téveszmés tünetek kialakulása, ingerlékenység és erős lelki függőség kialakulása.

Amúgy tilos enni és venni is.

Speed

Amfetamin, metamfetamin. Szintén partydrog. Eredetileg fogyasztószerként és antidepresszánsként használták. Hatása kissé hasonló a kokainéhoz (pörgés, álmatlanság, kitartó fizikai erő), de nem okoz olyan erős lelki függőséget. Gyakran kombinálják heroinnal, aminek a hatása így hasonlít a „speedball”-ra, ami a kokain és a heroin keveréke.

A második világháborúban a katonákba nyomatták ezerrel, a japánoknak például kötelező volt szedniük a tablettákat, a brit haderő pedig 72 milliót fogyasztottak el belőlük. Intravénásan is használják. Szippantás esetén kisebesedik az orrnyálkahártya. Túladagoláskor ugyanazok a veszélyei, mint az ecstasy-nak, egyébként kiszáradás, máj-, vese- és mellékvese-károsodás, pánikroham, szorongás, téveszmés tünetek kialakulása, érdeklődés elvesztése, ingerlékenység léphet fel. Intravénásan beadva vérmérgezést, vénagyulladást, vérrögképződést, fekélyt, tályogot, Hepatitis-B, -C, -D-t és AIDS-et is okozhat. (Rendszeres használata legkésőbb 2 éven belül teljesen tönkreteszi a belső szerveket (szív, máj, vese), esetlegesen halált okoz.)

Elvonási tünetként mély depresszió léphet fel. Jellemző a levertség, lábszár- illetve alkarfájdalmak.

Tilos használni, tartani, kölcsönadni és elfogadni is.

LSD

Rengeteg történet szól arról, hogy a középkorban, abban a sötétben, hány száz és ezer embert végeztek ki mindenféle boszorkányüldözések és ördögi megszállások okán…

Nos, ezt mind az LSD alapanyaga, az anyarozs (Claviceps purpurea) okozta, amit beleőröltek a kenyerükbe a gabonával együtt, amin terem.

„Az anyarozs félszintetikus alkaloidja az LSD (lizergsav-dietilamid), amit 1938-ban sikerült Albert Hofmannak előállítania. Kezdetekben alkoholisták és skizofrének pszichiátriai kezelésére alkalmazták, de a kezelések csődöt mondtak, mivel a betegeknél erős hallucináció és személyiségmódosulás következett be. A skizofrének állapota pedig romlott. Az elvégzett állatkísérletek is meglepő eredményt mutattak, egy a szer hatása alatt álló pók összevissza szőtte a hálóját, egy macska pedig páni félelembe esett az egerek láttán. Ezek után felhagytak a szer gyógyászati alkalmazásának kísérleteivel.

1960-ban, a Harvard Egyetem professzora, Timothy Leary száz önkéntesen kezdett el kísérletezni, és a szer "tudatszélesítő" hatását vizsgálta. 1963-ban elbocsátották az egyetemről, de ekkor már híre ment az LSD-utazásnak (trip). A használók köre nagyon hamar kiszélesült a hippimozgalom által. Mivel fizikai függőség nem alakult ki tőle, nagy tetszés fogadta a szer megjelenését a vizuálni, hallucinálni vágyók körében. Az LSD-t körbefonták az idealista, misztikus magyarázatok és értékelések. Megalakultak a kommunák (kb. 75.000 fő), vallások alakultak ki (pszeudohinduizmus), és voltak, akik mindenféle misztikum nélkül csak élvezték az "utazást". Lassan az egész világ megismerkedett az új "intellektuális" és "kultikus" szerrel. Kikísérleteztek más triptaminszármazékokat is, pl: STP (a derű, béke, nyugalom szavak rövidítése), DMT (dimetil-triptamin), DET (dietil-triptamin) és kombinálták amfetaminokkal is: DMA, MDA, TMA. Az LSD-t a mai napig is illegális laboratóriumokban állítják elő (de nem mindig steril körülmények között). A kellően hígított lizergsavat tálcákba öntik, és az előre perforált és grafikával ellátott íveket belemerítik. Árulják tabletta (Microdot) és zselé formájában is. Kis mennyiség esetén tudatmódosulást, nagyobb mennyiség esetén hallucinációt idéz elő. Kellően nagy dózis felett, már csak a hatás időtartama növekszik. Ezért az illegális kereskedelemben 8, 12, 24 órás trippet lehet kapni. Rendszeres használata során, pszichikai függőség alakulhat ki, a dózis emelkedik, maradandó pszichés károsodást szenvedhet a fogyasztó. Lappangó skizofrénia felszínre törhet, gyengébb idegrendszerűek akár egyszeri használat során is depresszióba, apátiába eshetnek.” (Drognet)

Az „utazgatáson” kívül hatásai lehetnek még: skizofrénia, paranoia, pánikbetegség, halálfélelem, ön- és közveszélyes magatartás, énvesztés és realitásérzék elvesztése, vese- és májfunkciós zavarok, szorongás, pánik, ilyen irányú hallucinációk meg ilyesmik.

Ami azonban a legdurvább – ha ez még nem lenne elég -: már egyetlen fogyasztás után is kialakulhat úgynevezett flashback, ami a bélyegnyalogatás utáni két évben bármikor jelentkezhet.

„A flashback az LSD (lizergsav-dietilamin) nevű kábítószer egyik veszélyes mellékhatása. Az LSD használata során átélt trip (pszichedelikus utazás) későbbi megismétlődését jelenti (használat nélkül), véletlenszerű időpontban. Bármikor előfordulhat, a szer használata után néhány nappal vagy akár évekkel később is. Hatása általában jóval gyengébb, mint maga a trip, érzelmi hullámzás, egyensúlyzavar lép fel, illetve az érzékelés megváltozik. A valóság elmosódik, esetleg megszűnik, álomszerű állapotba kerül az átélő. Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy a trip teljes intenzitásában megismétlődik.” (Wikipédia)

Nem értem, ezt miért tiltják: ki az a hülye, aki beszedi???

TERMÉSZETES ALAPANYAGÚ DROGOK

Marihuána (Cannabis sativa), hasis

A vadkender egyik hibridjéből készítik, amit Indiában, Pakisztánban és Nepálban a mai napig úgy használnak, mint nálunk az alkoholt: ünnepekkor, összejöveteleken… Érdekes, hogy ennek ellenére nyugat felől kezdett széleskörűen elterjedni a 20. század közepén. Mivel többféle dolgot készítenek a növényből, és elég sok hibridet ültetnek mindenfelé, a mai napig a hagyományos, indiai rendszerbe sorolást használják, ami a következő: csarasz (a növény gyantája, ami barna színű, és kockákban vagy lapokban tárolják; ebből készül a hasis), ganzsa/gandzsa (a növény virágzó részeinek végei; ezekben van a legtöbb THC, azaz tetrahidro-cannabinol. Ebből készül a cigi, vagy pipából szívják) és bhang, ami a növény többi részét takarja (ez kis hatóanyag-tartalmú, ebből teát vagy ilyesmit készítenek).

Egyes országokban (pl. Jamaica, Mexikó, Marokko, Algéria, Tunézia és Törökország) nagyjából i. e. 600 óta használják hallucinációk előidézésére és betegségek kezelésére. Bár ma már szinte mindenhol tiltott (???), mégis sokkal több országban termesztik északabbra is.

Fizikai függőséget nem okoz, csak ha ide vesszük a megvonáskor jelentkező rosszkedvet és ingerlékenységet. (Ez azonban például az alkohol delirium tremens-éhez nem hasonlítható azért – szerintem…) Pszichikai függést viszont okozhat, nagyjából olyan erőset, mint a cigi. Ezen kívül lehetséges mellékhatások még: légúti panaszok, irritáció, allergia, reflexek megváltozása; ritkán szorongás, zavartság, pánik, férfiaknál a tesztoszteronszint és a spermium-termelés csökkenése. Túladagolás esetén hányás, émelygés, fejfájás, rosszullét.

Sokan mondják, hogy belépő drog a fű, de ez nem igaz. Ez kábé olyan, mint ha valaki iszik egy sört vagy egy fröccsöt, az tuti rászokik a vodkára vagy a portorico-ra.

Szívás, de szigorúan tilos bármit is csinálni vele. (Mondjuk nem értem, miért… És akkor mi van az alkohollal meg a dohányzással? Ez egyértelműen negatív diszkrimináció – egy független biológiai-kémiai-pszichológiai-demográfiai-politikai-vallási Káoszkutató Brigád véleménye szerint… Apu kurva nagy értetlensége vagyok!)

Kokain, crack

Alapanyaga persze, hogy a kokacserje (Erythroxylon Coca), csakúgy, mint az azonos nevű kólának volt eredetileg. Régebben csak Peru, Bolívia, Brazília és Kolumbia területén termesztették ezt a növényt, ott azonban már az inkák is fogyasztották.

„A mai napig is használják az őshonos, magaslaton élő indiánok a munkaerő és munkakedv növelésére. Az Andok több ezer méter magasságában fekvő fennsíkjain dolgozó indiánoknak szükségük is van rá, hogy az oxigénhiány okozta fáradtságot legyőzzék vele. Egy 1952-es statisztika alapján 4500 méter magasságban a fogyasztás általános, a tengerszinten az őslakosság 3%-a él csak a koka adta lehetőséggel.

Európában a kokalevél stimuláló hatását csak a 19. század utolsó évtizedeiben kezdték kutatni, mivel a gyarmatosítás idején áthozott kokacserjék hatásukat vesztették a hosszú út alatt. Mikor bebizonyosodott a stimuláló hatás, elkezdték az első kokaintartalmú italokat, borokat, gyógyteákat gyártani. 1885-ben forgalomba hozta J. S. Pemberton a Coca-Cola-t (kokainkivonat, koffein, növényi olajok, kóladió-kivonat) és meglepő módon álmatlanság ellen javallotta. 1907-ben a kábítószer-ellenes intézkedések hatására ki kellett hagyni a kokaint az italból. A kokalevél hatóanyagát 1879-ben azonosították, és nevezték el kokainnak. Gyógyászati és drogos szempontból a kokain sósavas sóját használják. Helyi érzéstelenítésként ma is használják szemészeti és gégészeti beavatkozásoknál. A kezdeti időkben stimuláló hatását is kihasználták - mint kedélyjavító - morfinisták és alkoholisták gyógyításakor. Freud is alkalmazta depressziós betegeknél és morfinistáknál, azonban kiderült, hogy nagyon erős pszichés függőség alakulhat ki tőle. 1912-ben már az ellenőrzött kábítószerek közé sorolták a hágai nemzetközi egyezményben.

A nagy kokainrobbanás akkor következett be (1973), amikor a kokainból a tiszta kokainbázist felszabadították a sósavas sókötésből (freebasing). Az ily módon előállított crack sokkal gyorsabban és intenzívebben hat, mint az eddigi kokain. A crack nagyon fontos tulajdonsága még, hogy az "újrakésztető" hatása rendkívül erős. Vagyis a flash újbóli átélése hamar és szinte legyőzhetetlenül követi az első adag beszívását, lövését.

Gyakori még a "speedball", ami a kokain és heroin keveréke, mindkettő szernek a flash-e egyszerre üt be. A drogok közül a legerősebb pszichikai függőség okozója a kokain.” (Drognet)

Veszélyei többek között túladagolás esetén kóma, halál. Egyébként okozhat légzési zavarokat, tönkremenő nyálkahártyákat, vese- és májpanaszokat, keringési és szívritmuszavart, szívinfarktust, paranoiás tüneteket és fokozott ingerlékenységet. Intravénás használat során fennáll a vérmérgezés, vénagyulladás, vérrögképződés, fekély és tályog képződésének lehetősége, illetve esély Hepatitis-B, -C, -D és AIDS beszerzésére valamint pánikrohamra. Nagy veszélye, hogy a halálos dózis egyénenként totálisan eltérő… (Én például nem akarom megtudni, mennyi a sok.)

Amúgy csak gyógyászati célra legális, egyébként tilos és drága.

Ópiátok

Ide tartoznak a mákszármazékok: ópium, morfium, heroin, codein. Az ópium a máknövény (Papaver Somniferum) zöld gubójának megmetszésével kinyert tejnedv. Fehér színű, levegőn megbarnul. A növényt sok országban tilos vagy csak engedéllyel lehet termeszteni, de Magyarországon legális, mert hungarikumnak számít.

„Két típusa van, az ópiummák és az étkezési mák. Az ópiummákot Magyarországon csak a gyógyszergyári mákföldeken lehet megtalálni, de az étkezési máknak is magas az ópiumtartalma. Az ópium ismerete már a történelmi előtti időkre is jellemző. Ősi hazája India, Pakisztán, Afganisztán, Nepál, Irán. Főként fájdalomcsillapításra, köhögéscsillapításra, nyugtatóként és bélrendszeri zavarokra használták. Már 973-ban (Al-Biruni) ismerték az ópiumfüggőség fogalmát és ismertetőjegyeit, de az alkotórészeit még nem ismerték.

1805-ben a mák volt az első növény, amelyből növényi alkaloidot vontak ki tiszta állapotban (Friedrich Wilhelm Adam Sertürner). Az új anyagot morfinnak nevezték el. A mákban található alkaloidok: morfin, noszkapin, papaverin, kodein, thebain és narcein. A drogozás tekintetében a morfin és a kodein a számottevő. 1820-ban már gyártották a kristályos morfint, amelyet már intravénásan is alkalmaztak, ebből kifolyólag az ópiumszívás ősi módját már felváltotta a morfium intravénás használata. További kísérletek során megpróbáltak szintetikus módon morfint előállítani, de a tudomány akkori állása szerint ez még nem volt lehetséges (ma már létezik a Dolargan, Metadon, Depridol). Így csak egy félig szintetizált morfint tudtak előállítani, a diacetil-morfint (heroint) 1898-ban.

Eleinte úgy hirdették, hogy ez a morfinfüggőség hatásos gyógyszere, de rövid időn belül kiderült, hogy a hozzászokás rövidebb idő alatt kialakul, mint a morfin esetében. A mai ópiátok szinte semmit sem változtak a történelem folyamán, kivétel a szintetikus metadon, amelyet nálunk is használnak ópiátfüggők leállításához.

Most essen szó a Magyarországon megtalálható ópiumtartalmú drogokról és gyógyszerkészítményekről! Hazánkban a "legősibb" ópiát a máktea (népies nevén a mákony), amit ma is használnak olcsósága miatt. A mákteás drogosok szívesen kombinálják barbiturát- és glutethimid-tartalmú nyugtatókkal (Noxyron), mivel ez a morfin hatását megerősíti.

A máknövényből nyert ópiát másik formája a "metszett"-, más néven "zöld"-mák, amit az éretlen mák bemetszésével nyernek. A kifolyó máktejet kiégetik és szájon át vagy vénásan juttatják a szervezetbe. Hogy a metszett mákot tartóssá tegyék, savazni is szokták (ecetsav). Gyakran az így nyert anyag erősebb az illegálisan forgalomban lévő heroinnál. A veszélye, hogy a dózis nem számítható ki, és gyakran a savazásnál acetont használnak, a mákföldekről pedig nem lehet megállapítani, hogy mikor és mivel permetezték.
Létezik a mákból bonyolultabb technikával előállított ópiát, a "kompót". Alapja a máktea, amit ionizálnak, ammonizálnak, savaznak és párologtatnak, így a végtermék egy barna folyékony koncentrált ópium. Ez az eljárás Lengyelországból jött be hozzánk. Ha az arányokat eltévesztik gyakran haláleset is bekövetkezhet. Mivel ezeket az eljárásokat otthoni körülmények között végzik, ezért a végtermékek rendkívül koszosak. A heroin előállítása szintén nem steril körülmények között megy végbe, nem is beszélve, hogy mire eljut a fogyasztóhoz, gyakran négyszer-ötször is "beütik" (hígítják). Így az utcai heroinnak sokszor magasabb a szőlőcukor, kinin, tejcukor vagy Nesquick-kakaó tartalma. (Ezt hívják heroin light-nak). Veszélye, hogy a heroint használó hozzájuthat tiszta (nem beütött) anyaghoz, melynek nincs tisztában az adagolásával. A szer drágasága miatt általában intravénásan használják, de szokták szívni is (fóliázás, sárkányeregetés).
A magyar gyógyszeripar is előállít ópiát tartalmú készítményeket (Egis, Tiszavasvári Alkaloida). Ezek közül a legközkedveltebb a Hydrocodin-cseppek volt, melyet ma már nem gyártanak, ezt intravénásan használták az opiátfüggők. Létezik még az ampullás morfin ("M"), a Hydrocodin tabletta ("hidró"), Codenium-hydrocloricum tabletta, Coderit-tabletta ("ritt"), melyeknek a fő hatóanyaga a kodein. Természetesen tartalmaznak más hatóanyagokat is (pl.: ephedrin). Ezekből a tablettákból egy erős ópiátfüggő az elvonási tünetek megszüntetéséhez, akár 70 db tablettát is bevehet. Az ópiátok összességére igaz, hogy a viszonylag rövid használatot követően rendkívül erős fizikai és pszichés függőség alakul ki. A pszichés függőség kezelése gyakran éveket igénybe vevő feladat.” (Drognet)

Veszélyei lehetnek tehát: leromlott fizikai állapot, vitamin- és kalciumhiány, gyomor- és bélműködési zavarok, májproblémák, intravénásan adva pedig megint ugyanazok, mint fentebb…

Csak orvosi célokra legális, tehát amúgy nem az.

Gombák, kaktuszok, egyebek

„A gombák és kaktuszok a természetes képviselői a hallucinogén anyagoknak. Megismerésük már háromezer évvel ezelőtt megtörtént (a sziklarajzok bizonysága szerint). Közép- és Dél-Amerika a fő természetes lelőhelyük ezeknek a növényeknek. Fogyasztásuk az indiánoknál és más primitív társadalmakban a vallási ceremónia részét képezték, a növény fogyasztása náluk nem jellemezte a visszaélést, vagy az élvezet keresését. Segítségével a gyógyító ember, sámán, varázsló válaszokat talált mindenféle gondra, betegségre vagy jóslásokba bocsátkozott. Az istenekkel való kommunikáció részeként tekintettek rá. 1953-ig szinte csak mondákból, legendákból ismerték ezeket a növényeket, hatóanyagukat ekkor kezdték el kutatni. Mexikóban kezdődött a kutatás, ahol biológusok, botanikusok és vegyészek dolgoztak együtt, többek között Albert Hofmann farmakológus (az LSD felfedezője). Rövid idő alatt sikerült azonosítani a hallucinogén növények hatóanyagait.” (Drognet)

Sokféle dolgot sorolhatunk ebbe a csoportba, de én most a Magyarországon is honos légyölő galócát emelném ki. Mielőtt ilyesmit kipróbálna bárki is, csak annyi jusson eszébe, hogy ebből egy apró darabka egy egész családot képes kiirtani… Minden évben vannak néhányan, akik pedig a csattanó maszlag (Datura stramonium) nevű növényből fogyasztanak.

„Hatóanyagai tropánalkaloidok, köztük a hioszciamin és az atropin, továbbá szkopolamin, vitanolidok, hidroxi-kumarinok, flavonoidok.

Erősen mérgező. A gyógyászati, illetve halálos adag között sokszor alig van különbség; gyermekek számára akár 15 szem mag elfogyasztása is halálos lehet. Emiatt napjainkban az orvostudomány a leveleiből és terméseiből készült kivonatokat alig használja, csak pár alkalmazása maradt, például a Parkinson-kór, köhögés és asztma ellenszereként. Régóta ismert hallucinogén hatása miatt kábítószerként is használják (főleg tapasztalatlan, kockázatkereső fiatalok), azonban ez többnyire egy 4-24 óráig tartó, öntudatlan, delíriumszerű kellemetlen állapotot okoz, amely sok esetben kórházban végződik. A kipróbálók többsége soha többé nem fogyaszt belőle, mivel élvezeti értéke csekély (az élmény gyakran kellemetlen), és emellett nagy a halálos túladagolás veszélye.” (Wikipédia)

A LEGÚJABBAK

Kati

Ez bizony nem más, mint a mefedron hazai neve. Partydrog. Felpörget meg boldog leszel, aztán irány a kórház! És jobb, ha tudja mindenki: ez egy növénynövekedést serkentő vegyszer. Tehát egyáltalán nem arra találták ki, hogy bárki felszívja, megegye vagy belője magának. És tavaly óta tiltott is.

Gina

Hatóanyaga a GHB (gamma-hidroxibutirát, a hidroxivajsavakhoz tartozó szerves vegyület). Ez is partydrog, folyékony, semleges ízű, szagtalan. Euforikus állapotot és pörgést eredményezhet, hacsak nem kapsz szívrohamot, nem áll le a légzésed és nem halsz meg. Alkohollal keverve még veszélyesebb, mégis így itatják meg a szórakozóhelyeken a gyanútlan kislányokkal, akik így magatehetetlenek lesznek, és pont azt csinálnak velük, amit akarnak. Megerőszakolják vagy elrabolják őket, és vége a bulinak. Mire magukhoz térnek, már mindegy.

Krokodil (dezomorfin)

Ez nálunk még nem túlzottan elterjedt – nem is értem, miért… A magas árú heroin kiváltására kezdték használni Oroszországban.

„Tverben a legtöbb krokodilhasználó akkor fanyalodik a szerre, ha nincs elég pénze heroinra, mivel olcsóbb és könnyebb beszerezni. Oroszország elszigeteltebb területein, ahol a heroin drágább, az emberek pedig szegényebbek, a probléma még nagyobb. A lakosok csak krokodilt használnak, így várható élettartamuk kevesebb, mint egy évre esik vissza.” (gepnarancs.hu)

A krokodil ugyanis onnan kapta nevét, hogy a bőrt zöldessé és pikkelyessé teszi a szúrás helyén, és elkezdi lerohasztani a bőrt a használójáról, egyre gyorsabb ütemben. Fekélyek, tályogok… egészen a csontig. Azonnali függőséget okoz, és a legnehezebben erről lehet leállni. Hatása a heroinéhoz hasonló, de a leszokás róla annak a sokszorosa. Nehéz ezt elhinni, mivel a heroint használók 99,9%-a belehal a szenvedélyébe (biztos, hogy pont te leszel benne a 0,1%-ban?...). Azt mondják, a heroin megöli a lelket, és valójában sosem lehet leszokni róla igazán. Elsősorban fecskendővel adják be maguknak, ami már eleve veszélyes a fertőző betegségek és az anyagok szennyezettsége miatt (pl. krétapor, hintőpor). Első használatkor – ha nem halsz bele – akkora hatással van rád, olyan öröm- és boldogságérzetet ad, amit addig még csak elképzelni sem tudtál. Innen ered a lelki függés: át akarod élni még egyszer… Csak egyszer…

De nem fog sikerülni. Ugyanis soha többé nem fogod ugyanazt érezni. De te ezt nem hiszed el, ezért még egyszer megpróbálod… És mire észbe kapnál, már totál heroinfüggő leszel. A saját endorfin- és egyéb boldogsághormon-termelésed leáll, és mély depresszióba zuhansz, ha nem lövöd be magad. De ha belövöd az egyre nagyobb adagokat, émelyegsz, hánysz, székrekedésed lesz, és ha nem kapod meg a napi cuccodat, mindenkin képes leszel átgázolni érte. Szinte minden heroinista túladagolásban hal meg, leszokni szinte lehetetlen. Depressziós leszel, lázas, remegsz, izzadsz, hánysz, hasmenésed lesz, hallucinálsz, mániás téveszmés képzelgéseid lesznek, szorongani fogsz. Nem fogod tudni, hol a helyed a világban, minden szürke és üres lesz.

Nos, a krokodil ennél is rosszabb… A heroin 3-4 órás hatásával ellentétben ez csak 2 órán át hat, és ebből fél óra a főzés.

“A dezomorfin a legkomolyabb függőséget okozza, és ezt a legnehezebb gyógyítani. Ha valakitől megvonjuk a heroinadagját, a legfőbb tünetek 5-10 napig tartanak. Azután még mindig nagy a visszaesés veszélye, de a fizikai fájdalom elmúlik. A krokodil esetében a kínok egy hónapig is eltarthatnak, és kibírhatatlanok. A kezeltekbe rendkívül erős nyugtatókat kell fecskendeznünk, pusztán azért, hogy ne ájuljanak el a fájdalomtól.” (gepnarancs.hu)

A DROGPROBLÉMA

A különböző kábítószerek minden országban, társadalomban, kultúrában eltérő megítélés alá esnek. Jelenleg ez a kérdés szerintem csakis a politikai és gazdasági okok miatt megoldatlan, és egyetlen dolog, amivel megvédhetjük magunkat, az a tudás. Így hát, aki egy cseppnyi felelősséget is érez maga iránt, az biztos, hogy eljutott idáig az olvasásban. Szóval: döntsd el te, mit vállalsz be! De a döntésednek viseld a következményeit!

És ez az alkoholfogyasztókra és a dohányosokra is vonatkozik!!!

Ne fogd arra, hogy erről neked senki nem szólt! Miért nem jártál utána, mielőtt igent mondtál? Persze, sokkal könnyebb másra hárítani a felelősséget… De erre csak egy dolgot mondhatok: kinek kellene, hogy fontosabb legyél, mint saját magadnak? Neked kell együtt élned magaddal, és az evolúció egyik alaptörvénye, hogy hulljon a férgese… Tehát, ne várd el senkitől, hogy megmondja, mit kell tenned! Dönts te, és viseld a következményeket: hogy esetleg elveszíted a munkahelyed (ami persze egy szar), nem tudod nevelni a gyereked (ez a társadalom hibája), bűncselekmények elkövetésére kényszerülsz – és belekeveredsz egy olyan világba, aminek a létezéséről senki nem akar tudomást venni.

És csak hogy tudd: senkinek nincs joga tönkretenni mások életét. Te sem várhatod el senkitől, hogy segítsen neked a leszokásban azért, mert hülye voltál. De ha ennek ellenére valaki megteszi, hogy melléd áll, annak tartozol annyival, hogy végig is csinálod.

Szóval, dönts úgy, ahogy akarsz – de másokat hagyjál ki belőle!

Szvítdrímz!

Szóval, van ez az Ambrus Attila... Megmondom őszintén, nem szándékoztam róla írni. Hogy miért nem? Mert nekem ő különleges. Hogy miért? Nem tudnám pontosan megfogalmazni. Egyszerűen csak más. Van benne valami, ami kiemeli őt a szürke embertömegből.

Persze mindenkinek az ország leghíresebb (...vagy leghírhedtebb? Kinek hogy...) rablójának története jut eszébe róla, ami végül is érthető. Így lett híres (vagy hírhedt), így kapta fel a média, így csináltak belőle sztárt, akinek a képével jobban eladhatóak lettek az újságok... De ez nekem sosem tetszett. Hogy miért? Nem tudom. Talán mert ez a kép hamisan hat. Mert bár valóban ő volt a "Viszkis", én mégsem ezt látom benne. Van ott valami olyan erő, ami veleszületett, megtanulhatatlan. Valami, ami benne van, csak talán sokáig fogalma sem volt, mire is kéne használnia.

Szóval nem akartam róla írni, de néha előfordul, hogy a dolgok "csak úgy" az ember orra elé pottyannak - mint ahogy ez most velem is megtörtént.

A mai napon egy levél érkezett - a már megszokott módon, az eredeti témát még csak véletlenül sem érintve - Pálinkás István tanár úrtól a virtuális postaládámba, amiben arra kért, írjam le a véleményem egy bizonyos interjúról, ami a napokban készült vele és Csikós Árpáddal egy kereskedelmi csatorna reggeli adásában. A szösszenet a "Tanára szerint a Viszkis nem bűnözőként lépett ki a börtönből" címet viseli. Elmerengtem...

Valahol régi, ködös emlékeimben (oh...) felbukkant a sztori a rablásokról, az elfogásról, és hogy a csapból is ő folyt, szépen két pártra osztva az embereket: az egyik oldal neki drukkolt, a másik pedig az igazságszolgáltatásnak.

Emlékszem, én neki drukkoltam.

Nem azért, mert szép dolog bankot rabolni - de ez volt az egyetlen dolog, ami nem volt szép tőle. Tetszett, ahogy a viselkedésével beintett a társadalomnak, a rendőröknek, a médiának és mindenkinek. Elképzeltem, ahogy lenyom két whisky-t, nagy lazán vállat von, megkéri a taxist, hogy ugyan várjon már egy percet, majd besétál és kisétál - és senki nem vesz észre semmit. Legalábbis odakint. Csak egy kicsit később. De ez még hagyján lett volna, ha nem teszi ezt meg egymás után harmincszor... Olyan volt az egész ténykedése, mint egy nagy, világító plakát a sötét éjszakában: "Hát ti tényleg ennyire hülyék vagytok?" Mintha csak kíváncsi lett volna rá, meddig képes elmenni. "Ha hagyjátok, hát csinálom..." Unalmas kényszerpályák helyett adrenalinfüggés. Kitörni vágyó magasfeszültség, aminek az iránya nem volt jól megválasztva...

És az egyszerű bankrablóból különös módon hat év alatt modern hős lett, aki soha senkit nem bántott, csak a maga módján fellázadt a Gonosz, Kapzsi Uraság ellen - csakúgy, mint Zorro vagy Robin Hood. Nők tucatjai kezdtek álmodozni róla - főleg, miután végül kiderült, milyen jóképű pasasról van szó. (Igen, az emberek érzik, ha valakiben ott van az a plusz, csak általában fogalmuk sincs róla, mi is az és miért van ott...)

Aztán 1999-ben lecsukták, mire gyorsan megszökött, és három hónap alatt három újabb bankfiókot pakolt ki. Végül megint sikerül elkapni (halleluja), majd elítélni - tizenhét évre. (Az már más kérdés, hogy egyes személyek ennél sokkal nagyobb bűnökért sem kapnak semmit, de ebbe ne menjünk bele - nem akarok politizálni.)

Nagyjából ennyi jutott róla eszembe hirtelenjében. És persze az, hogy nemrég szabadult, feltételesen.

Január 31-i szabadon bocsátása óta a poéngyárosok egyik legkedveltebb témája lett a "Viszkis rabló", és félő, hogy hamarosan több lájkot szerez Facebook-on, mint Chuck Norris - ami azért valljuk be, nagy szám. Lassan egy hete minden napra több vele kapcsolatos poén is jut az üzenőfalamra ("Ön kinél bankol?" "WW Attila 4478 napot töltött a villában!" satöbbi, satöbbi...), amiket elsőre talán még viccesnek is találtam, másodikra azonban már nem annyira. És hogy miért nem?

Azért, mert nekem ez a pasi nem viccelődni való jelenség.

Egy ideje tudom, hogy István - aki a Dunaújvárosi Főiskola tanára, és nem mellesleg író és költő - könyvet ír erről a nem mindennapi emberről. Szóval azért illett volna már korábban is utánanéznem a mi Attilánknak, de eddig nem tettem. Többek között azért, mert nem értettem, miért nem képesek az emberek túltenni magukat a "Viszkis rablón". Rendben, ő volt az - lecsukták, börtönben ült, most meg kiengedték. És akkor mi van? Épp ezért először kissé kétkedve fogadtam a Tanár Úr bejelentését is a könyvről. Hiszen lerágott csont már ez a téma, már írtak is róla könyvet, sőt, film is készült az esetről... Miért olyan érdekes ez az egész? Miért olyan különleges ez a férfi? Merthogy valamiért mégis az.

Szóval megnéztem az interjút. Pachmann Péter faggatta Istvánt és Csikós Árpád fotóst az új könyvről, és hogy hogyan vélekednek Ambrus Attiláról és a szabadulásáról. Az első képkockák máris mosolyt csaltak az arcomra, mivel fogadni mertem volna, hogy a Tanár Úr nélkülözhetetlen kockás zakójában fog feszíteni. De persze próbáltam azonnal elvonatkoztatni és félretenni ezt az amúgy teljesen mellékes információt, és a lényegre koncentrálni.

A lényeg pedig számomra egyértelműen az, amit a Tanár Úr a szokásos elvont stílusában elmond: nézzük már kicsit máshonnan a dolgokat! Adott egy férfi, aki sok butaságot csinált életében. Hogy miért? Ezért meg azért. Mert így hozta a sors, mert így látta jónak, mert volt egy elképzelése. De ami a lényeg: hogy ki is ő valójában? Mi is történt a tizenkét év alatt, amit a börtönben töltött? Gondolom, volt ideje gondolkozni. Értékelni és átértékelni. És szerintem sikerült egy olyan utat találnia, ami járható számára. Ami neki való, ahol nem kell feladnia az elveit, ahol kiteljesedhet és ő lehet ő, és nem egy álnéven futó jelenség, akit felkapott a média.

Elhangzott az interjú végén egy olyan kérdés, hogy vajon könnyen illeszkedik-e majd vissza Attila a társadalomba? István röviden és lényegre törően fogalmazott, bár a kérdésre - tőle megszokott módon - nem válaszolt. "Azt gondolom, egy más ember jött ki." Én pedig azt gondolom, nem ez a megfelelő kérdés. Hogy könnyen illeszkedik-e majd vissza? Neki nem kell visszailleszkednie. Neki beilleszkednie kell, és úgy vélem, ő ezt már meg is tette. Innentől pedig már csak a társadalmon múlik, hogy hagyja-e őt élni. Szerintem Ambrus Attilának egyetlen hibája volt és van: az, hogy rossz korba született. De vagyunk így egy páran... És az ilyen embereknek nehéz megtalálniuk azt az utat, ami járható számukra, és ami lehetőséget ad arra, hogy a 21. században éljenek. De neki sikerült. Valahol mélyen, legbelül, elrejtve a nyilvánosság elől. És ez így van jól.

Ahogy Csikós Árpád fogalmazott: Attilának "nagyon beszédes szeme van". Ezzel egyet kell értenem. Nagy igazság, hogy a szem a lélek tükre, és az ő szemei még a fotókon keresztül is nagyon sokat mesélnek róla. És hogy miért nem állok neki elemezgetni, mit is gondolhat és érezhet? Azért, mert szerintem ő ennek nagyon nem örülne. Mindenesetre az én személyes véleményem - annak ellenére, hogy sajnos nem ismerem őt - az, hogy kár, hogy nincs több hozzá hasonló ember a világon. Ha lenne, akkor nem itt tartanánk.

Szóval, kíváncsian várom a könyvet! Érdekel, hogy vajon amit én gondolok, az úgy is van, vagy megint csak elragadott a fantáziám? Kíváncsi vagyok Ambrus Attilára. Az igazira.

És hogy miért Vörös Férfi?

Nos, amint elolvastam a könyvet, azt is megírom. Talán akkor már lesz értelme...

Végeztem egy kis közvélemény-kutatást (persze ez még csak véletlenül sem hivatalos és mérvadó): megkérdeztem pár embert, hogy szerintük mi is a függőség? Merthogy ez a téma az előző, legújabb népegészségügyi törvényünket taglaló bejegyzésem kapcsán igencsak szöget ütött a fejemben... Van egy csomó szó és kifejezés, amiket csak úgy használunk, de valójában nem tudnánk pontosan meghatározni, mit is jelentenek.

Hát, úgy tűnik, a "függőség" is egy ilyen szó.

Hétköznapi értelemben a függőség valamihez való hozzászokást, ragaszkodást és szükségletet jelent. Ilyen például, hogy a szervezetünk "tápanyagfüggő" - hiszen szükségünk van tápanyagokra a túléléshez. Ilyen értelemben a függőség szónak nincs sem pozitív, sem negatív értelme - egyszerűen csak van.

Aztán van ennek a helyzetnek két szélsőséges pontja: a kóros (és káros) függés, azaz a szenvedélybetegség, és a kóros függetlenségi állapot, más néven autisztikus magatartás... Hű, ugye, kezd már kicsit bonyolult lenni? :)

A "függőség" szó hallatán azonban érdekes módon mindenkinek a szenvedélybetegséges dolog jutott eszébe. Vajon miért? Tán csak nem azért, mert ez manapság mindenkit foglalkoztat valamilyen szinten? Mindenkinek benne van valahol az agya egyik hátsó szegletében?

Persze, hogy de! (Apu titkos gondolata vagyok...) És miért van ott, nyíltan vagy titkoltan megbújva???

Természetesen azért, mert - bár valószínűleg nem vagyunk a tudatában, - a társadalom jelenleg elvárja tőlünk, hogy függők legyünk. Hiszen mik vagyunk mi? Fogyasztók... "Az életszínvonal-megszállottság melléktermékei." Függünk a reklámoktól, amikkel kimossák az agyunkat; függünk a hírektől, amikkel teletömik a fejünket; függünk a filmektől, amiket megnézünk; függünk a sosem látott vezetőink döntéseitől, akik megpróbálják elhitetni velünk, hogy fontosak vagyunk és minden csakis miattunk történik; függünk az éppen aktuális politikai helyzettől, amit a világ nagyhatalmai irányítanak; függünk a divattól (akár öltözködésről, akár lakberendezésről, akár hajviseletről van szó) - ami önmagában még nem is lenne baj, de ez manapság szoros összefüggésben van a pénzzel; és persze függünk a pénztől magától is, hiszen elhitetik velünk, hogy pénzért bármit megvásárolhatunk magunknak... És persze a listát a végtelenségig lehetne folytatni.

De vajon azok után, hogy elvárják tőlünk, hogy az egész életünk egy függő játszma legyen, miért lepődnek meg azon, ha az emberek saját függőségeket találnak ki maguknak? Hiszen annyira benne vagyunk - beleszületünk - a függésbe, hogy számunkra már ez a természetes... És hadd tegyem hozzá: én most itt nem az előzőekben megemlített "természetes" függési viszonyokra gondolok, amit egyensúlynak és harmóniának neveznek, hanem az elkorcsosult társadalom által kreált, egyre absztraktabb mű-függésekre... azaz a társadalmunk káros szenvedélyeire.

Az emberek manapság azt hiszik, hogy az életük nem természetfüggő, nem időjárásfüggő, nem tudásfüggő, nem egyensúlyfüggő... Hiába az intő jelek, hiába a természet folyton bebizonyosodó ereje - mi csak abban hiszünk, amit a tévében mondanak nekünk. Mekkora, mekkora tévedések, amiket megpróbálnak elhitetni velünk! (Tévedések?... Vagy inkább népbutítás? Hajlamos vagyok a másodikban hinni - hiszen az emberiség túlságosan elszaporodott, és a jelenlegi ingatag, globalizáció-központú civilizációnk ugyan hogy lenne képes kordában tartani ennyi gondolkozó embert?...)

No de térjünk vissza a káros szenvedélyek nevezetű függőségi viszonyokra! Vajon mi generálja azt, hogy manapság a 12-13 éves gyerekek (merthogy ők még gyerekek) isznak, cigarettáznak és kábítószereznek? Vajon miért hódolnak a gazdagok és a szegények, a nők és a férfiak, az öregek és a fiatalok és majd' mindenki valamiféle káros szenvedélynek?

Csak nem azért, mert ez a "divat"? Mert ilyen a társadalom? Mert ez a menő? Mert nincs más lehetőség az önmegvalósításra? Mert muszáj valami pótcselekvés? Mert a ketrecbe zárt, de folyton a szabadság elérésével hitegetett vadállat ott lapul bennünk, és nem bírjuk ép ésszel elviselni és kivárni a soha be nem következő szabadon bocsátást? Hiszen valahol mélyen talán még ott vannak az ősi ösztöneink, amiket hosszú évtizedek és generációk alatt megpróbáltak - többé-kevésbé sikeresen - kiirtani belőlünk...

Persze, egy csivavából már sosem lesz farkas. De a gond ott kezdődik, ha ő ebbe beletörődve korcsokat fog nevelni a kölykeiből is ahelyett, hogy megpróbálná legalább őket visszaterelni a helyes útra. De már megint túl messzire kalandoztam!

Térjünk vissza a társadalmunk helytelen irányát jelző, egyénileg választott káros szenvedélyeinkre! Ezek kivétel nélkül kimerítik a kábítószerezés fogalmát... Na de mi is a kábítószer?

Pszichoaktív szerek (a köznyelvben: drogok vagy kábítószerek) azok a természetes vagy mesterséges anyagok, amelyek az élő szervezetbe kerülve a központi idegrendszerre hatva megváltoztatják annak működését, funkcióját, illetve hiányuk elvonási tünetekkel jár. (Wikipédia)

A dohányzásról nem akarok több szót ejteni, hiszen azt már túltárgyaltuk.

Folytassuk a másik legelterjedtebb kábítószerrel, az alkohollal! Arra, hogy ez miért legális a legtöbb országban, két lehetséges magyarázat van. Az egyik, hogy azért, mert az egyén döntésére bízzák azt, hogy fogyasztja, vagy nem; és ha igen, milyen mértékben. Ez lenne a normális, alapvető hozzáállás (szerintem) - hiszen egy gondolkozó lény, aki tisztában van vele, hogy milyen veszélyekkel járhat a mértéktelen alkoholfogyasztás (alkoholizmus), képes mérlegelni, hogy megéri-e neki, avagy nem. Persze nem vagyok annyira naiv, hogy elhiggyem: ezért megengedett a dolog. Valószínűsíthető, hogy csakis a történelemben kereshetjük az okokat - hiszen alkoholos italokat az ember már időtlen idők óta fogyaszt tudatmódosító és kedvcsináló mivolta miatt.

Van azonban egy pár dolog, amit valószínűleg kevesen vesznek számításba, mielőtt minden pénteken "jól bebasznak" a haverokkal - tehát akkor mennyire is vagyunk tisztában az alkohol hatásaival???

Az etanol mérgező vegyület, károsan hat a májra, a vesére és az idegrendszerre. Mértéktelen fogyasztása alkoholmérgezést, halált okozhat, hosszú távon az agysejtek elhalásához, májzsugorodáshoz vezet. Idült alkoholistáknál az alkohol megvonása delirium tremenst okoz. Magyarországon kb. félmillió súlyos, idült és szintén hozzávetőleg, további egymillió enyhébb - látens - alkoholista található. Gyakorlatilag a felnőtt férfi lakosság fele olyan mennyiségű alkoholt fogyaszt rendszeresen, amit már elvonási tünetek nélkül képtelen abbahagyni. Az alkohol elvonás tünetei az alkohol utáni vágy, hiányérzet, nyugtalanság, remegés, hideg verejtékezés, szédülés, hallucinációk, görcsök, álmatlanság, idegkimerültség. A leszokást könnyítendő az orvos sokszor olyan nyugtatókat ír fel az alkoholproblémákkal küzdő betegnek, amelyek hatóanyagukat tekintve kemény drogoknak, kábítószereknek számítanak. (Pl. etoval, rivotril, tramadol.) Ennek ellenére a leszokási kísérletek óriási többsége sikertelen.

Az alkoholizmusnak jelentős társadalmi hatása is van az alkoholistára, illetve a családjára és barátaira egyaránt. Az alkoholisták közt nagyon magas az öngyilkosok aránya, különböző kutatások 8 és 21% közé teszik az öngyilkosságot elkövető alkoholisták arányát. A mentális egészségre is súlyos káros hatása van az alkoholizmusnak. Az alkoholisták közt az öngyilkosság elkövetésének veszélyét 5080-szor nagyobbnak találták, mint a teljes lakosság átlaga.

Az alkohol sokáig tartó nem megfelelő fogyasztása széles körű hatással lehet a mentális egészségre. Az alkohol nemcsak a test számára, hanem az agy működésére is mérgező, így hosszútávú, túlzott fogyasztása fiziológiai hatásokkal jár. Az alkoholisták körében gyakoriak a pszichiátriai rendellenességek, különösen a szorongásos és depressziós betegségek; az alkoholisták 25%-ánál jelentkeznek súlyos pszichiátriai zavarok. (Wikipédia)

És mielőtt még rászoknál, azt sem árt tudni, hogy egy kicsit nehéz róla leállni...

Az alkoholelvonás jelentősen eltér a legtöbb más drogtól, mert közvetlenül halálos is lehet, ellentétben például a különösen kemény drognak tartott herointól. Az alkoholhoz hasonló hatásmechanizmusú drogok, mint a barbiturátok és a benzodiazepin -zármazékok, szintén halállal járó elvonási tüneteket okozhatnak. Ebből a szempontból az alkohol a barbiturátok mellett a legkeményebb drog. Egy alkoholista, még ha nincsenek is komoly egészségügyi problémái, meghalhat az elvonás közvetlen hatásaitól. (Wikipédia)

Szóval... Mindezek tudatában nagyon szeretném tudni, hogy ha az alkoholfogyasztás legális, akkor vajon a többi "drog" fogyasztása miért nem az? És nem, mielőtt még bárki is kígyót-békát kiabálna rám, nem arra akarok kilyukadni, hogy legyünk inkább heroinisták! Csupán csak van egy olyan rossz szokása az emberek túlnyomó többségének, hogy ha valami tilos, akkor az azonnal felkelti az érdeklődésüket, ugye? (Apu perverz kíváncsisága vagyok...) Hát akkor miért tilos? Azért, hogy menő és vagány dolog legyen mindenféle szereket magunkba nyomni? Csak mert a többiek is csinálják?

Talán inkább be kéne mutatni végre mindenkinek, milyenek is a kábítószerek! És nem, nem csak a negatív hatásaikat! Azt is el kell mondani, mi a jó bennük - hiszen valami csak jó, ha ilyen sokan használják! Ha folyton azt halljuk, hogy "ne csináld, mert rászoksz", de közben a fél világ (hú, de optimista vagyok) csinálja, akkor persze, hogy én is ki akarom próbálni! De ahhoz, hogy mindenki valóban olyan döntést hozhassak ezügyben, amivel nem sodorja veszélybe magát - hiszen egy normálisan gondolkozó emberi lény képes mérlegelni, hogy mi éri meg neki, és mi nem -, ahhoz először is biztosítani kéne a hátteret, a tudást...

Ezzel csak egyetlen probléma van. Mégpedig az, hogy ha az embereket arra nevelnék, hogy önálló döntéseket hozzanak és átlássanak bonyolultabb összefüggéseket is, mint ami a fizetésük és a számláik között van, akkor rájönnének, hogy nem csak a káros drogok nem kellenek nekik, hanem sok minden más sem, ami a mai világ értékeit képviseli.

És akkor mi lenne? Mi lenne a globalizációval, a válsággal, a reklámokkal és a fogyasztással?

Még a végén mindenki rádöbbenne, hogy talán mégsem lenne olyan rossz, ha idén tényleg eljönne a világvége...

Január elsejétől szeretett hazánkban tilos a dohányzás. Persze nem mindenhol, de nagyjából. A nemdohányzók védelme miatt. Ami persze jogos. Részben.

Utálom azokat, akik a buszmegállóban, a tömeg közepén képesek rágyújtani, és boldog-boldogtalanra – asztmásra, kisgyerekre, terhes nőre vagy egyszerűen csak Valakire – fújják a füstöt. Utálom azokat, akik a nemdohányzó irodákban/hotelszobákban/vagonokban/buszokon (khm… sofőrök…)/egyéb helyeken rágyújtanak. Utálom azokat, akik bűzlenek az áporodott cigiszagtól, és hozzám préselődnek a tömegközlekedési eszközökön vagy hozzám hajolva beszélnek, és az arcomba köpködik a nikotint. És még sorolhatnám…

DE!

Nem értem, miért tilos rágyújtani egy kocsmában (ahol csak alkoholisták vannak – kivéve persze a pultost – már ha…), szórakozóhelyen, étteremben, kávézóban (ahol megfelelően kiépítették a füstelszívó rendszert nem kevés pénzért, és pont azért, hogy a füst ne zavarja azokat, akik nem dohányoznak)? Miért tilos rágyújtani egy munkahely erre kijelölt helyiségében, ahova úgysem megy be az, akit zavar a dohányfüst? Miért tilos rágyújtani egy kórház udvarán, persze – nyilván – megfelelő távolságra a bejárattól?

Vajon miért és honnan jött ez az ötlet?

„Az egészségügyi államtitkárság elindította a hatodik, egyben legnagyobb népegészségügyi kampányát, amelynek célja, hogy minél többen hagyják abba a dohányzást, illetve el se kezdjék. Számolnak azzal, hogy visszaesik a dohánytermékek forgalma, de ezzel párhuzamosan a dohánytermékek jövedéki adója emelkedni fog, így a költségvetésben ez nem okoz majd hiányt. A korábban tervezettnél nagyobb mértékben, ráadásul május és november helyett már jövő februárban és júliusban nő a dohánytermékek jövedéki adója. A kormány húszmilliárd forint többletbevételt vár ettől.” (fidesz.hu, 2011. december 27.)

Nahááát… Azért az utolsó mondatban benne van a lényeg is: többletbevétel.

Nos…

Ha jobban belegondolok, engem sosem zavart, ha a munkahelyemen az arra kijelölt, évek óta működő helyiségben dohányoztak azok, akik akartak. Nem zavart, amikor a kedvenc kávézómban cigiztek a körülöttem ülők (pölö a barátaim), mivel soha nem éreztem a füst szagát sem, hiszen ez a hely az elsők között volt sok évvel ezelőtt, ahova beépítették a legmodernebb füstelszívó készülékeket. Nem zavart, ha valaki elment mellettem az utcán, és közben cigizett – természetesen nem a kisarkított esetekre gondolok, amikor az arcomba fújják a füstöt, meg a legnagyobb csúcsforgalom közepén a tömegben… (De akinek meg ezt külön el kell mondani, hát annak gratulálok! Arról nem is beszélve, hogy aki ennyire nincs tekintettel az embertársaira, azzal valószínűleg nem csak a dohányzásai szokásait illetően vannak gondok. És az ilyen ember vajon mit csinál otthon? Hiszen télen hideg van, nem szeretünk szellőztetni – kit érdekel, hogy a gyerekem is velem lakik, vagy bárki más nemdohányzó?)

Úgy érzem, ezt a „problémát” már megint nem sikerült a lényegénél megragadni. Bár, attól függ ugyebár, mi a lényeg… a népegészségügy vagy a többletbevétel?

Merthogy ad 1:

Hiszen ez egy „népegészségügyi kampány”! Tehát csak jót akarnak, azt, hogy szokjunk le, és legyen kevesebb rákos ember…

Ennek előnyei lennének:

- Így kevesebb beteget kéne állami pénzen ápolni az állami kórházakban, ahol a fantasztikus kereseti lehetőségnek megfelelő orvosi ellátásban részesülhetünk – és általában nem a személyzet, hanem a tőkehiány hibájából. (Igaz, ha kevesebb rákos ember lenne a világon, akkor a rákkutatás sem lenne akkora biznisz…)

- Mivel kevesebb ember lenne beteg hosszú ideig és halna meg idejekorán, több ember dolgozhatna, és nekik kevesebb beteget kellene ellátniuk – mind államilag, mind az otthonaikban. (Igaz, akkor a temetkezési vállalkozóknak és a gyógyszergyáraknak visszaesnének a bevételeik…)

- Mivel az egészséges emberek egészséges családokat alkotnának, az élet nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lehetne mindenki számára. (Igaz, akkor az emberek kevésbé éreznék magukat fenyegetve, és nem kötnének életbiztosításokat – főleg, hogy a kórházaknál is több pénz maradna, és így a felszereltségük és az orvos:beteg arány javulhatna, és nem kéne az aránylag gyors és megfelelő orvosi ellátásért folyton várakozni és fizetni pluszban.)

- Az egészséges családok egészséges tagjai mindannyian tudnának dolgozni, így jutna pénzük a rezsi kifizetésére, és talán még egy kicsi maradna vásárlásra is – ez fellendíthetné a kereskedelmet, az meg a gazdaságot és az ipart… (Na de ki nem szarja le a külföldi kereskedelmet, gazdaságot és ipart??? Merthogy hazai már nincsen, aminek következtében tehát nincs is szükség olyan sok munkavállalóra.)

TEHÁT, ad2:

Kit érdekel, hogy te beteg leszel és meghalsz???

SENKIT.

Tehát ennyit a népegészségügyi oldaláról a dolognak. Marad a másik – a többletbevétel. És ha ez az oka ennek a törvénynek, akkor már azt is értem, miért nincs rendesen átgondolva és kidolgozva. Pont azért, mert a nép egészsége bazira nem érdekel senkit. Ez csak egy név, ami jól hangzik és nehéz leírni.

Halj meg időben – ne okozz másoknak gondot… Nem én találtam ki, de „legyünk teljesen őszinték egymáshoz”… van benne valami.

„…az ember felesleges. Minél előbb, minél probléma-mentesebben meghal, annál jobb azoknak, akik erre építenek.”

"Minél kevesebb embernek kell osztoznia a gazdagságon, annál több marad a nyerteseknek."

A kérdéseim a következők (több is van):

Tegyük fel (ad 3): egyszerre népegészségügy és többletbevétel. Ha mindenki leszokik – ahogy az egy ideális világban történne –, akkor vajon mitől várják a többletpénzt??? Hiszen ha az egész országban senki nem vásárol dohányterméket, akkor kit érdekel, mennyi a jövedéki adója, nemde?

És amúgy miért akar bárki is beleszólni abba, hogy dohányozzak-e, avagy ne (természetesen a saját káromra)? Talán nincs hozzá jogom, hogy azt csináljak magammal, amit szeretnék? Hát ha ehhez sincs – akkor mihez van?

Az első kérdést szerintem titulálhatom költőinek, hiszen úgysem fogja mindenki letenni a cigit… De megint logikátlannak tűnik a dolog, hogy ha valaki nem tudja megfizetni, és azért teszi le, akkor… az nem kényszerítés? Negatív diszkrimináció? A gazdagok divatja lesz a dohányzás? (Akárcsak a gépkocsik is már lassan?... Persze, tudom: ez meg környezetvédelmi okok miatt van így… Hát, bár így lenne!)

Ebből pedig egyenesen következik a többi kérdés.

Félreértés ne essék: eszem ágában sincs senkit arra biztatni, hogy dohányozzon! De nem értek egyet azzal, ahogy az embereket le akarják róla szoktatni egy rózsaszín papírba csomagolt féltéglával… Mert ha valóban a leszoktatás lenne a cél, akkor az állam nem várna többletbevételt a jövedéki adó növelésétől, sőt, az bele se lenne tervezve a költségvetésbe. Akkor kampányt indítanának a médiában és az iskolákban, a munkahelyeken és mindenhol, és úgy hívnák fel az emberek figyelmét a dohányzás veszélyeire, hogy előtte felkeltenék iránta az érdeklődésüket. Mert ugyan ki olvasgatja a cigisdobozon lévő szövegeket? És ki nézegeti és jegyzi meg a reklámokat? Mindenki tisztában van vele, hogy a dohányzás rákot okoz – pont annyira, mint ahogy azzal is, hogy a nap süt, az eső esik, a válság van… Megjegyezzük, megtanuljuk, elfogadjuk – szarunk rá.

És ha jobban belegondolunk, lehet, hogy pontosan ez a cél. Hogy mindenkit fásulttá tegyenek, hogy már senkit ne érdekeljen az egészsége. Mert ha érdekel, akkor sem biztos, hogy el tudsz menni orvoshoz vagy kezeltetni tudod magad, a megelőzés fontosságáról nem is beszélve.

Merthogy a legjobb leszoktatási módszer talán a megelőzés lenne… nem?

Ha egy kutya harapóssá válik, nehezebb róla leszoktatni, mintha eleve úgy nevelted volna, hogy ne legyen az. Apró különbségek a tiltás és a pozitív megerősítés között… Mivel állítólag nálunk demokrácia van, nem gondolom, hogy olyan dolgokat meg kéne, hogy tiltsanak, mint a dohányzás. Viszont ha mindenki teljes mértékben tisztában lenne annak veszélyeivel, biztos vagyok benne, hogy kevesebben szoknának rá…

És itt visszatérnék a függőség témájára, az előző bejegyzés kapcsán. Talán érdemes is kicsit boncolgatni ezt a dolgot, többek között, mert aktuális. Hiszen mindjárt itt a dohányzás.

Mi van azzal, aki nikotinfüggő?

Persze: beteg, menjen orvoshoz és gyógyuljon ki belőle. De mi van, ha nincs pénze orvosra vagy gyógyszerre? Vagy ha nemes egyszerűséggel nem akar leszokni? Mert mondjuk magasról tojik rá, hogy belehalhat: hiszen mibe nem? Már eleve az életbe is belehalunk. Azon kívül sosem tudhatjuk, ez mikor következik be. Lehet, hogy életünkben nem dohányoztunk, és mégis rákosak leszünk – hiszen az élelmiszereink sem egészen vegytiszták és egészségesek. És ha egészségesek vagyunk, akkor még mindig elüthet egy autó vagy a fejünkre eshet egy cuki kis műhold vagy űrállomás-darabka. Bármi megtörténhet. És ha valaki – minden várható következmény tudatában – egészségtelenül akar élni, és dohányozni akar, akkor miért nem teheti meg – persze ha ezzel nem árt másoknak?

Nem értem.

Azzal is van egy kis problémám, hogy ha már valamelyik kényszerbetegséget vagy függőséget vagy káros szenvedélyt ki kell emelni az egyelőre még legális kábítószerek közül, az vajon miért pont a dohányzás? Nem tudom, más hogy van vele, de engem egy láncdohányosnál sokkal jobban tud zavarni például egy alkoholista.

Ha egy ember cigivel a szájában elsétál mellettem, talán észre sem veszem. Ha viszont egy részeg nótázva, dülöngélve, magában vagy hozzám beszélve, ordítozva, mutogatva, hadonászva és kacsázva közelít, megpróbálom minél messzebbre elkerülni, hiszen ki tudja, milyen lelkiállapotban találom éppen? És a legkevésbé sem vágyom arra, hogy a nyakamba boruljon, hozzám érjen vagy egyszerűen csak rám zuhanjon.

Ha egy ember cigivel a szájában ücsörög egy padon, ki tudja, lehet, hogy még le is ülök mellé. De ha ugyanez az ember részeg, akkor újfent csak a közelébe sem megyek. Akkor sem ülnék le mellé, ha egy órát kéne várnom mondjuk a következő buszra.

Ha függőség szempontjából nézzük, a láncdohányos és az alkoholista is függő. Mindkettő árt vele magának, és árthat vele másoknak. De ha egy ember cigivel a kezében beszélget velem, netán vitatkozik, másnap tuti nem fog arra hivatkozni, hogy nem emlékszik rá, mert már elszívott előtte két doboz cigit. Viszont ha egy részeg emberrel beszélsz vagy ne adj’ isten, vitatkozol, akkor másnap egyenesen el fogja várni, hogy nézd el neki az egészet, mert részeg volt.

De hát érdekel ez engem? Kell, hogy érdekeljen?

Nem…

Muszáj tolerálnom?

Pfff… Ugye, nem?

Ha függőség szempontjából nézzük tehát, akkor a láncdohányos és az alkoholista is függő. Mindkettő árt vele magának, és árthat vele másoknak. Én mégis jobban tolerálom a dohányosokat… Ha már népegészségügy, akkor őket kevésbé érzem veszélyesnek magamra nézve.

Szóval, akkor miről is szól ez az egész???

(Folyt. köv.)

Szörnyű dolog történt velem! Rá kellett jönnöm, hogy rákattantam egy zenekarra... Ráadásul egy olyan együttesre, akik már elég régóta léteznek.

A baj nem is ezzel van, hanem azzal, hogy kiderült, nem is most történt meg ez a bizonyos rákattanás, hanem sok-sok évvel ezelőtt. Csak olyan szép csendben, sunyin, hátulról támadott, hogy nem vettem észre. Valójában azonban az a helyzet, hogy ahogy rákerestem a zenéikre a Youtube-on, kiderült, hogy szinte kivétel nélkül mindet tudom kívülről, és a rádión folyton feltekerem a hangerőt, amikor csak az ő dalaik szólnak. Persze, persze, hogyne hallottam volna már a nevüket... De hogy kik az együttes tagjai, mikor alapították a zenekart, hány lemezük jelent meg eddig - semmi ilyesmire nem figyeltem és nem is érdekelt túlzottan.

Most azonban volt egy szám, ami nem tudott kimenni a fejemből. Ismerős volt az énekhang meg minden - lefirkáltam a szövegét és rákerestem a Google-ban. Így néhány tizedmásodperc alatt milliónyi találatom lett, én meg csak néztem - már megint ők?

Na, gondoltam, itt az ideje kicsit jobban utánuk járni! Akkor még nem tudhattam, de néhány nap alatt kiderült, hogy valahol mélyen óriási nagy az a rajongás... Elég buta fejet vághattam, mikor erre rádöbbentem, mert nagyjából tinikorom óta nem igazán rajongtam, vagy csak úgy felnőttesen. (Vagy csak jól titkoltam?...) Volt itt az elmúlt években Quimby (mondjuk ők már tizenéve favoritok), Lady Gaga, Coldplay, és még sorolhatnám a hosszú, hosszú listát, egészen visszatérve a legelső, mai napig tartó kedvenceimhez, mint például a Metallica... (Tudom, most sokan felhördülnek, hogy lehet egy kalap alá venni ezeket az előadókat, de én már réges-régen nem szabok határokat a zenének. Ami tetszik, tetszik - ami nem, az nem... Ez van, nem kell szeretni. Elég, ha én szeretem.)

Nem mintha a témát illetően fontos lenne, de azért elárulom, rajongásom legújabb tárgya a Maroon5. Bazijó zenéjük van, bazijó énekhanggal, és bazijóképű énekessel, persze... Úgy gondoltam, ha már így elkezdtek érdekelni, kicsit utánajárok a zenekarnak, mégse legyek már totál hülye az egészhez. Meg hát, nem tudom miért, de úgy gondolom, ha már ez a munkájuk, hogy zenélnek, és ennyi energiát fektetnek abba, hogy jobbá/kellemesebbé tegyék a világot mások számára, annyit igazán megérdemelnek, hogy legalább a nevüket megjegyezze az ember. (Persze lehet, hogy ez csak az én hülyeségem...) Rákerestem az együttesre a Google-ban, megnéztem a honlapjukat, utánaolvastam a Wikipédiában...

Napok, vagy talán hetek is elteltek, mire a Facebook keresőjébe is beírtam a nevüket, mert amúgy ki kell hangsúlyoznom, hogy nem ez volt a legfontosabb dolog az életemben. Függő azért nem lettem, bár...

Mostanában divat függőnek lenni. Netfüggő, facebook-függő, sorozatfüggő, szoláriumfüggő, tévéfüggő, drogfüggő, nikotinfüggő, gyógyszerfüggő, csokifüggő, kávéfüggő - karácsonyfafüggő, fülönfüggő... Na de mi az a függőség? Ki a függő? Mitől válunk függővé? Mi az a határ, amikor még csak érdekel valami/valaki, és mikor leszel függő? Na és persze: miért?

A függőség lehet pszichikai vagy fizikai, de mindkettőnek az a lényege, hogy egy dolog vagy egy anyag, szer iránt olyan vonzalom alakul ki, amiről aztán nem tudunk lemondani, hiába látjuk, hogy negatív hatással van ránk, vagy hiába tiltja a környezetünk. Persze manapság már mindenkit függőnek neveznek, aki az átlagosnál több időt tölt valamivel... Erről egy mondás jut eszembe: "Alkoholista az, aki többet iszik az orvosnál". Ezt lefordítva: függő az, aki nálad többet foglalkozik valamivel.

(Ha már itt tartunk, a Harcosok klubjában Edward Norton csoportfüggővé válik. Eljár a hererákosokhoz, a sarlósejt-anémiásokhoz, a vér- és agyparazitásokhoz... És mindezzel azt éri el, hogy képes lesz aludni. Újra. Insomnia ellen csoportfüggőség.)

"És az a nő elcseszte az egészet! Ennek a Marla Singer nevű pofátlan tyúknak nem volt hererákja."

És akkor most térjünk vissza egy kicsit a Facebook-hoz! Tehát beírtam a keresőbe, hogy Maroon5. Ki is adott egy rajongói oldalt, közel kilencmillió lájkolóval. Kicsit átböngésztem. Oldaltulajdonosként két tag, James Valentine és Jesse Carmichael van feltüntetve. Az adatlapjukra kattintva persze nagyjából semmiféle információt nem lehet megtudni róluk - ami érthető is, hiszen a helyükben én sem szeretném, hogy egy kisebb országnyi ember megtudja, hol lakom, kik az ismerőseim, és a családi fotóimat nézegesse... Mégis, olyan furcsa érzés volt, olyan közelinek, emberinek tűntek számomra csupán csak attól, hogy ők is fent vannak Facebook-on.

Aztán ezen elgondolkoztam. Tényleg... Mi van a híres emberekkel? A Facebook bazijó dolog szerintem, segít kapcsolatot tartani a világ különböző részein élő ismerőseiddel, rokonaiddal, tölthetsz fel fényképeket, videókat, posztolhatsz, linkelhetsz, lájkolhatsz... Igen, tudom, hogy rengetegen itt is azt nézik, hogy így a titkosszolgálat majd jól lenyomoz mindenkit, meg ilyenek, de ezt most hagyjuk, ez külön téma. Szóval azon filózgattam így este 11 körül, hogy ha én híresség lennék, vajon csinálnék-e Facebook oldalt magamnak? Merthogy ez jó dolog, és mondjuk szeretnék ilyet.

De...

Vajon hányan próbálnák meg feltörni a fiókomat? Hány rajongó lenne naponta, aki bejelölne, abban reménykedve, hogy visszajelölöm? Hány szerelmes vagy éppen gyűlölködő üzenetet kapnék? Megérné-e egyáltalán az egész?

Fogtam magam, és rákerestem Adam Levine nevére... És bár ne tettem volna... Fogalmam sincs, hány találatot adott ki a Facebook, meg sem próbáltam megszámolni. Szerencsétlen fickó a "Zenész/Együttes" kategórián kívül megjelent Alkalmazásként, Sportolóként, Rendezőként, Művészként, Szervezetként, Közszereplőként, és még sorolhatnám. Milliónyi Adam Levine oldal... Aztán szűkítettem a keresést az emberekre. Az eredmény semmivel sem lett fényesebb. Tuti voltam benne, hogy ha nekem véletlenül pont ez lenne a nevem, és nem én lennék a Maroon5 énekese (de lehet, még akkor is), azonnal nevet változtatnék... Hát ez valami döbbenet! Össze-vissza mindenféle helyek megjelölve lakhelynek (értsd: Malajzia, Spanyolország, Portugália, Egyesült Államok, Anglia, Törökország, Szingapúr, stb.), mindenféle munkahelyek megadva, ezerféle iskola felsorolva... De ami a legmegdöbbentőbb volt: Adam egy csomó adatlap szerint Kapcsolatban/Eljegyezve/Házas, és természetesen mindegyik szerint más-más nővel... Anka Mamaladze, Nallely Maddie Gamboa, Leslie Anzures, Lauren Aubrey Marie Levine (itt már a név is egyezik!!!), Dani Cea, Nata Unapkoshvili... nem sorolom tovább. Nem értem a végére a listának.

Csak ültem a gép előtt, és nem hittem el, hogy van ilyen. Kiakadtam. És nem azon, hogy vannak rajongói. Nem. Azon, hogy ezek az emberek, ezek a nők vajon hogy gondolják ezt? Létrehoznak egy Facebook-profilt annak a személynek a nevében, akit állítólag imádnak, és bejelölik magukat a feleségeként? Az ilyenek komolyan nem gondolnak bele, hogy ez milyen képet vetít róluk a külvilágba - ne adj' isten éppen Adam felé? (Természetesen nem gondolom, hogy ő foglalkozna ilyesmivel, mert valószínűleg az intelligenciahányadosa magasabb egy aranyhalénál...) Lehet, hogy rosszul gondolom, de nálam a bárki - értsd: bárki - iránti "rajongás" nem másból fakad, mint a teljesítménye elismeréséből, és az emiatt bennem iránta kialakuló tiszteletből. Márpedig, ha én tisztelek valaki, akkor nem fogom megalázni... Persze, tudom, hogy az emberektől nem lehet elvárni, hogy gondolkozzanak az agyukkal (már ha van nekik). És ez nagyon sajnálatos dolog.

És ennek kapcsán eszembe jutott egy másik Facebook-os téma, ami mostanában egyre jobban megüli a gyomromat. Mégpedig az agyba-főbe megosztogatott körüzenetek az üzenőfalakon.

"Kérlek, oszd meg, minden megosztás 1/2/500/1000 forintot ér, ennyit fizet a Google/Facebook/Microsoft..."

"Kérlek, oszd meg! Eltűnt a nagyapám/szomszédom/kislányom/akárkim..."

"Kérlek, segíts! Sürgősen vérre/májra/agyvelőre... van szüksége ennek a szerencsétlennek... Oszd meg te is!"

"Ezt a fiút brutálisan megverték..."

"Nézd meg az öngyilkos lányt/a lányt, aki Pepsit ivott Mentosra/a nőt, akinek féreg volt a koponyájában..."

"FIGYELEM! Ez az ember XY pedofil, azonnal oszd meg a gyerekeink védelmében..."

"Ez a kisfiú rákos, oszd meg, hogy segíthessünk!"

Sikítófrászt tudok kapni az ilyenektől!!! Hogy miért? Mert általában se dátum, se név, se elérhetőség, se az égvilágon semmilyen információ nincsen mellékelve a sokszor még helyesírásilag is problémás üzenetekhez. Arról nem is beszélve, hogy ugyan ki fizetne egy kutya megmentéséért ezer forintot megosztásonként? Hogyan segítene egy rákos emberen az, ha megosztod a képét? De ami még rosszabb: egy csomó ezek közül vírus, és a sok hülye (már bocsánat) képes rákattintani egy olyan linkre, ahol megnézheti az öngyilkos lányt... És akkor még nem is beszéltünk a pedofilvadászokról.

Hosszú oldalakat képes lennék teleírni, miért nincs semmi realitása ezeknek a dolgoknak (TISZTELET A KIVÉTELNEK), de ezt már megtették helyettem egy jól megírt cikkben. Szóval, én csak annyit szeretnék kérni: EMBEREK, GONDOLKOZZATOK!!!! Vajon mire való az a - nagyrészt így is kihasználatlan - szürkeállomány a fejetekben??? Miért vagytok ennyire hülyék??? Amint azt az Adam Levine-féle példa mutatja, a legegyszerűbb dolog létrehozni egy bármilyen adatlapot a Facebook-on. És sokaknak szórakoztató, hogy ezzel szívatják az embertársaikat.

És hogy mire jó ez?

Csupán csak egyetlen dologra: bizonyíték arra, hogy vannak olyan normáltalanok nem is kevesen, akik gondolkozás nélkül bármit elhisznek...

És akkor már csak egy kérdésem maradt.

Hogyan várhatjuk így el bárkitől is, hogy átgondoltan cselekedjen a valóban fontos dolgokkal kapcsolatban?

Elkeserítő...

Abban a szerencsében volt részem, hogy ezen a héten két egymás utáni szabadnapom adódott, és a harmadik napon is csak délután kell kezdenem. Volt is öröm és boldogság, hogy juhéj, végre lesz időm dolgozni legújabb irományaimon! Hurrá és éljen és miegymás!

Nos, gondoltam, az első napomat beáldozom az ügyintézésre – így legalább „hamar” túlesek a kötelezőkön és nagyjából nyugodtan hátradőlve írogathatok, anyaggyűjthetek meg eszmefuttathatok kedvemre. Délután öt körül sikerült is hazaérnem. Bazira meg voltam elégedve magammal, hogy minden hatékonyan és gördülékenyen ment, és lám, már túl is vagyok rajta. Napok óta tervezgettem, mi mindent is fogok írni, mi mindent is kell még átnéznem, satöbbi. Bekapcsoltam a gépet, készítettem egy kávét, átvedlettem otthoni macinaci-szerkóba, és letottyantam a klaviatúra elé.

És akkor…

„Hiba678: a modem nem tud kapcsolódni…”

Mifaszvan???

Rápillantok a szivárványszínekben villogó dobozra, és konstatálom, hogy bizony valami nagyon nem úgy van, ahogy az lenni szokott. Kikapcs, visszakapcs – még mindig nem oké. Számlák előszed – minden rendben, nem felejtettem el semmit. (Persze, hogy abból indultam ki, hogy én vagyok a hülye, és nem fizettem be valamit – na de hogy pont a netet felejtsem el, az nálam abszurdum…)

Telefon elő, hívom a segélyvonalat. Három percig tartott csak az, míg magyarul, angolul és németül is elmondták, hogy készítsem elő a számlalevelet meg az ügyfélkódot a gyorsabb ügyintézés érdekében, és hogy melyik gombot nyomjam, ha inglis szpíking operétört szeretnék, majd hogy elnézést kérnek, hogy a számlalevélen mínusz meg plusz tételek is szerepelnek, amiknek az összege amúgy nulla.

Oké, meghallgattam. Végre eljutottunk odáig, hogy nyomjam a kettest, ha az internettel van gondom.

Nyomtam a kettest.

„Kérjük, adja meg a telefonszámot nulla hattal és a körzetszámmal, majd nyomja meg a kettőskeresztet.”

Oké, megvan.

Két csörgés után közölte egy szimpatikus női hang, hogy jelenleg sajnos minden ügyintéző foglalt, várjak türelemmel. Közben valami full idegesítő, tíz másodpercenként ismétlődő dallamot nyomattak a fülembe. A nő még elismételte egy párszor a szöveget, majd ment kicsit a zene, mire felvette egy szimpatikus hangú férfiú.

Mondom neki, hogy nincs netem, és kérdezem, miért?

Mindjárt utánanéz, kéri, adjam meg a telefonszámot.

Öhm… hát akkor az előbb vajon miért kellett beütnöm???

Mindegy, rendi vagyok, nem akadékoskodok, bediktálom megint.

- Úgy látom, van itt egy elmaradás novemberről, ezért korlátozták a szolgáltatást.

Gyors túrás a földön szétterített számlák között – minden hónap megvan, igaz, egy havi csúszásban vagyok folyton, de ez kábé egy éve így van. Mondom neki, hogy be van fizetve, itt a csekk.

- Ja, látom, ma érkezett be, de van itt 14 (értsd: tizennégy) forint elmaradás, késedelmi kamat. Meg egy decemberi számla.

Mondom neki, hogy a decemberi számla befizetési határideje január huszonhat, tehát még két napom van addig, nem gondolom, hogy azért kapcsoltak volna le.

- Ja, tényleg.

JA? TÉNYLEG???

Tanakodás, tanácskozás a vonal túlsó végén pár percben, addig várakozzak… A végén kiderült, hogy igen, a 14 (azaz tizennégy) forint miatt kapcsolták ki a netemet, amiről egyébként nem küldtek számlát, mert ennyiről nem küldenek, drágább a papír.

Végül is csak kicsit basztam fel magam.

Oké, kérdezem, akkor ha én ezt holnap befizetem az ügyfélszolgálaton, akkor visszakapcsolnak?

Igen.

REMEK! És akkor mennyi időn belül lesz megint netem?

Két nap.

MIVAN??? Mondom, bocs, de ez nekem nem pálya, én dolgozok a nettel, nekem nincs két napom…

- Jó, akkor ha délig befizeti, és leigazolja ezen-meg-ezen a telefonszámon, akkor már délután visszakapcsolják.

Ebben meg is egyeztünk.

Megkértem a tesómat (aki egyébként röhögőgörcsöt kapott, mikor magamból kikelve elmeséltem neki, mi van), hogy ugyan menjen már be másnap délelőtt, és fizessen már be nekem tizennégy forintot, csak hogy ne kelljen elmásznom odáig (ő ott lakik egy köpésre).

Másnap az ügyfélszolin: már az ajtóból integettek a tesómnak, hogy ugye nem befizetni akar? Csak mert összeomlott a rendszer, és az sajnos nem fog menni… Amikor ezután felhívott, valami különös okból kifolyólag megint elöntötte az agyamat a szar. Felhívtam kedves telefonos ügyfélszolgálatos barátaimat, hogy ilyenkor mégis mi van?

Már nem hallgattam végig a mindenféle nyelvű tájékoztatót, egyből benyomtam a kettest, majd megadtam a számot meg a kettőskeresztet.

Aztán hallgattam a zenét.

És még mindig.

Majd még egy kicsit…

Ránéztem a telefonom kijelzőjére: 7 perc 48 másodperce ment a fülembe a csak enyhén irritáló gépdallam. A pumpa elég erőteljesen ment felfelé megint. Eldöntöttem, hogy tíz percig várok, aztán kinyomom a picsába, majd valakit megölök, csak hogy megnyugodjak.

És ekkor – csodák csodája – felvette egy kedves férfi kolléga.

Nem kis erőfeszítésembe került, hogy aránylag halkan és jól artikuláltan megkérdezzem, hogy mi a helyzet olyankor, ha nem tudom befizetni a retkes tizennégy forintjukat, mert összeomlott a kibaszott rendszerük?

- Miért, összeomlott a rendszer?

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!! Nem, bazdmeg, csak vicceltem!!!

- Akkor még van egy olyan megoldás is, hogy be kell menni a postára, befizetni…

Azt hiszem, nem fogalmaztam elég egyértelműen. Nem-kaptam-csekket róla! Mégis akkor hogy fizessem be?

- Az a helyzet, hogy ez a körzet nem hozzám tartozik (MÉG JÓ, HOGY MEG KELL ADNOM A KIBASZOTT TELEFONSZÁMOT, MÉG MIELŐTT BÁRMELYIK ÜGYINTÉZŐ FELVENNÉ A TELEFONT), átkapcsolom egy másik kollégához…

Újabb pár perc várakozás után egy nő vette fel, akinek persze megint ától zéig el kellett mondanom, mi is a bajom… Aztán nagy tanácstalanság, és megkért, hogy várjak (nahááát!), amíg megkérdezi a kollégáit. Végül közölte, hogy nem tudnak belépni a rendszerbe, de visszahív……

11:50-kor csörgött a telóm, és az előbbi hölgy elmondta, hogy leszedték rólam a letiltást, így benne leszek a délutáni visszakapcsolásokban. És hogy ne haragudjak, de a rendszer nem érzékeli az összeget, csak hogy elmaradás van…

Persze, persze, semmi gond!

Aztán vártam… vártam… vártam…

Délután ötkor úgy döntöttem, megint felhívom őket, hogy akkor mégis melyik délután lesz visszakapcsolva a netem? Egy másik hölgy közölte, hogy valóban elindították a visszakapcsolást, de idő kell, míg átfut a rendszeren. (Nem értem… enter, és fut… vagy nem?) Oké, kérdem, de mégis mennyi?

- Nem tudom, de megkérdezem a helpdesk-es kollégákat…

Tudom – várjak!

Fél perc múlva visszatért azzal, hogy 24 óra a visszakapcsolás, szóval valószínűleg csak holnap délelőtt lesz belőle valami, legyek türelemmel…

HÁT PERSZE, HOGY TÜRELMES VAGYOK! Hiszen van más lehetőségem???

És akkor… csodák csodája… Este kilenckor abbahagyta a villogást a modem sárga lámpája…

És az ikonra kattintva betöltődött a gugli…

Hihetetlen… A türelem tényleg rózsát terem!

Persze, azért egy bocs vagy valami jólesett volna, ha már másfél napig szopattak, de hát ne legyenek nagy igényeim, ugyebár… Végül is egy internetszolgáltatótól elvárni, hogy internetet szolgáltasson…

(És akkor még nem szóltam arról, hogy a telefonszámlámat ugyan ki fogja kifizetni, amiért órákig várakoztattak a saját hülyeségük miatt, meg persze a skype helyett is mobilon kellett beszélnem a Hollandiában dolgozó kedvesemmel. De hát ez senkit nem érdekel rajtam kívül, legkevésbé a szolgáltatókat, amikkel kapcsolatban időről időre csak megerősödik bennem az a tudat, hogy sosem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Mi lenne, ha egyszer tényleg az én hibám lenne valami? Keresztre is feszítenének? Már azon sem lepődnék meg…)

Ebben a pillanatban megvilágosodtam - hála az internet és a mobilszolgáltatók áldott tevékenységének!

(Nálam ez a megvilágosodás külön fogalom... Ez az a pillanat, amikor az agyam sikeresen összerak egy csomó-csomó teljesen különálló információt, amik egymással összeilleszkedve kiadnak egy képet... Ha egy téma elkezdi birizgálni az érzékszerveimet, egy idő után rákattanok, és utánajárok, miről is van szó pontosan. Leülök a net elé - nem is tudom... hiszen folyton ott ülök! :D - és elkezdek "póklászni a hálón"... És ha már a fogalom-magyarázatoknál tartunk: a "póklászni a hálón" kifejezés Kányádi Sándor bácsitól származik, aki szerint nagyon ideje lenne egy újabb nyelvújításnak, hiszen a netes nyelv bizony ezt kívánja... Ő még abba a generációba tartozik, akiknek régen érték volt és jelentett valamit a magyar nyelv és magyarnak lenni, és nem negatív értelemben. Hát igen, így múlik el a világ dicsősége - de megint nagyon elkalandoztam a témától. A lényeg, hogy Sándor bácsi ezzel a kifejezéssel a "szörfölni a neten" szóösszetételt váltaná fel, hiszen a net az háló ugyebár, és hát a hálón szörfölni? Anomália... Így hát: póklásszunk! Kíváncsi vagyok, eljön-e majd az az idő, amikor ezt a szót már nem húzza alá a Word... :) NOS, és akkor, ez úgy jön össze a megvilágosodással...

...esetleg elfelejtettem volna megemlíteni, hogy néha kicsit nehéz követni, mit is akarok mondani?)

Tehát...

A sztori:

Mostanában (értsd: nagyjából 2005 óta) minden csak rosszabb lett. Mindig csak egy egészen kicsivel, de akkor is... Ha jobban belegondolok, milyen volt az életem akkoriban, rá kell jönnöm, hogy... elsőre azt akartam volna mondani, hogy boldogabb, de ez amúgy nem lenne teljesen igaz. Ez ennél sokkal összetettebb dolog. De, amit ki lehet emelni: sokkal érzelemgazdagabb volt. Sokkal pozitívabban érzelemdús, mint manapság.

Hét év alatt a világ szépen lassan elszürkült körülöttem. Akkor még voltak forró nyarak, záporokkal és jégesővel, Balatonnal és Kapolccsal, barátokkal és koncertekkel, állatkertezéssel és leégéssel, fagyizással és hajnali lángosozással, reggel hatkor harminc fokkal és fáról gyümölcsevéssel, mezítláb mászkálással és hőgutával... Voltak hideg telek mínusz hússzal, fehér karácsonnyal és mézeskalácsillattal, méteres hótorlaszokkal és reggeli káromkodással, hogy nem indul a kocsi, jégen csúszásokkal és esésekkel, megfagyással a buszmegállóban és hóemberépítéssel, madáretetővel és szakadó hóeséssel. És persze ősszel a sok színes falevél, a kirándulások, a gesztenyegyűjtés, a napokig szakadó eső vagy a fáradt napsütés, a hűvös szél és a deres, ködös reggelek, az elutazó madarak hangjai; tavasszal a jégcsapok csöpögése, a vakító napsütés a heves eső után, hóvihar áprilisban, hatalmas tócsák, a növények rügyfakadása, a virágok illata... És sok-sok emlék. Mindnek tudom a pontos dátumát.

Most meg?

Eleve gondolkoznom kell, milyen nap is van ma és hányadika, bár a hónapot nagyjából be tudom lőni. Kábé január, de ezt is csak azért jegyeztem meg, mert egyrészt naponta hatszázszor kell leírnom, illetve mert ezzel a szóval meg lehet magyarázni, miért olyan szar a forgalom. "Január" - év elején egy-két hónapig használható varázsige. Előtte december volt, amitől égnek áll a szőr a hátamon, mert az egészet végig kell dolgozni mint állat, így teljesen kikészülök, mire elérkeznek az ünnepek. Halálra stresszelem magam a munkahelyemen, otthon meg azon, hogy vajon mikor lesz időm elmenni bármit is vásárolni bárkinek, na meg sütni-főzni, miközben meg arra vágynék, hogy egy kicsit pihenhessek és szerethessem a szeretteimet - merthogy ennek erről kéne szólnia...

Egy hónapom jó ideje úgy épül fel, hogy megpróbálom túlélni valahogy a két fizetésem közti időszakot. Lehetőleg úgy, hogy ne kapcsolják ki a villanyt, a telefont és a netet (a vizet már pár éve lekorlátozták...), legyen elég pénzem arra, hogy nagyjából fedezze a hiteleimet (és a párom hiteleit), be tudjak járni valamiből dolgozni (busz kontra kocsi - ez is külön téma), és azért néha enni sem ártana... Ilyenkor télen meg fa is kell a nagyjából húsz-huszonöt négyzetméteres építmény fűtéséhez, amiben lakunk; ráadásul én "hülye" (ezt már nagyon-nagyon sokszor megkaptam) még két kutyáról és egy macskuszról is gondoskodni próbálok...

Na, de megint nagyon elkalandoztam - bár azért ez is szorosan összefügg a következtetésekkel. Szóval, persze, lehet mondani, hogy hét év alatt felnőttem, és "ez a való élet, jobb lesz, ha megszokod" - de én ezzel nagyon nem értek egyet, és nagyon nem így látom. Én nem akarom, hogy az egész életem arról szóljon, amiről az elmúlt hét évem (ami amúgy nagyjából az eddigi életem egynegyede) - én nem egy szörvájvörsót akarok, hanem ÉLN! Úgy, hogy - mint a reklámban - ha lepereg előttem életem filmje, érdemes legyen végignéznem. És életem látnivalóit, élményeit bizony nem így fogom megszerezni magamnak.

Mielőtt még bárki megkövezne, hogy nagyravágyó vagyok meg béemvé meg villa medencével meg ilyesmi, elmondom, mire vágyom:

egy olyan jövőképre, amit én alakítottam ki magamnak, nagyjából kedvemre való és pont annyira kiszámítható, amennyire szeretném, hogy az legyen.

Hét évvel ezelőtt vettem egy vályogházat, amelyről a felújítás során kiderült, hogy gyakorlatilag lakhatatlan. Másfél év pereskedés, többségi pernyertesség, fenék kitörlése vele - a házam (amit persze céháeff hitelre vettem, mert az jó) a mai napig lakhatatlan, mivel újat építeni már nincs miből. Melléképület megcsinál saját kézzel, jóval kevesebből, huszonöt négyzetméter plusz galéria, ebben lakunk még most is. A két hitel azóta sokszorosára duzzadt, jelenleg ott tartunk, hogy az én fizetésem már nem elég csak ezekre sem. És nem minimálbért keresek. Középvezető vagyok egy multinál. "Jól keresek" - ahogy mindenki hiszi. Mihez képest?...

Szóval, eltelt hét év, és nagyon röviden és tömören oda jutottunk, hogy amit akkor a hatórás eladói fizetésemből (mellette még főiskolára is jártam) ki tudtam fizetni, azt ma nem tudom fedezni a középvezetőiből. Ezek nem számok, de egyértelműen azt mutatják, hogy szarabbul keresek, mint akkor hat órás eladóként. Pedig hát az ember célja alapesetben az lenne, hogy fejlődjön, felnőjön, elköltözzön, családot alapítson, gyereket neveljen - nagy-nagy-hatalmas általánosságban.

Na de miből?

De maradjunk a háznál! Bementem az önkormányzathoz érdeklődni, hogy úgy mégis, ha esetleg netalántán valamiből, egyszer lenne rá pénzünk, mégis milyen/mekkora házat építhetnénk és hova (mert nálunk elég sok megkötés van felhasználható anyagokat illetően is, nem ám hogy ne!) Erre közölték (ez tavaly volt, tehát hat évvel a házvásárlás után), hogy nem építkezhetek, mert szabálytalan formájú a telkem. "Csak akkor, ha itt ezt levágjuk az ell-alakból (tehát a kerítésem keresztben kettészeli a szomszédom házát), na akkor lehet!"

MIVAN?????

Megkérdeztem, hogy akkor vajon mit csináljak a használhatatlan házammal meg a telekkel? Merthogy 2030-ban jár le a hitelem (hacsak nem lesz idén világvége - és én bízom benne, hogy lesz), és nem is ér annyit egy szétesett házzal, mint amennyiért vettem, a céháeffnek köszönhetően pedig hét év törlesztés után a jelenlegi tartozásom forintban az eredeti forintösszeg több, mint másfélszerese? Tehát, legeljek füvet? Vagy lakjak a melléképületben egész életemben? Persze lett volna még pár kérdésem, de néhány náluk tett látogatás után elegem lett az egész meddő vitából.

Mert hát nincs is pénzem építkezni, mit stresszelem én magam azon, hogy meg se tehetném, ugye? A többivel meg ráérek később foglalkozni.

Amire elkezdtem figyelni:

A terv az volt, hogy lottózok. Ez eddig oké is. Azért úgy voltam vele, nem ártana Bé meg Cé terv is, csak ha esetleg mégsem nyernék... Tehát: elkezdtem olyan munkahelyet keresni, ahol többet kereshetnék. Nyelvvizsga, diploma, jogsi, kocsi rendben. Az eredmény: néhány meghallgatás, aztán semmi. Pedig nem riadtam vissza az ötven-hatvan kilométeres távoktól sem, egyedül a területi képviselős rohangászós melók nem érdekeltek.

Oké, nem megy, hagyjuk. Keressünk jobb melót a páromnak, aki szakmunkás, abból meg úgyis hiány van. Eredmény: sokáig semmi, egy ideje meg külföld. Így legalább nem unjuk meg egymást, persze. Meg annyit keres vele, hogy talán nem kell kölcsönkérnünk majd a szüleinktől. Ez is valami.

Eltelt ezzel is egy idő, aztán meguntam. Ezt is. A gazdasági hanyatlás olyan mértékű és annyira kezd követhetetlenné válni, és a politika olyan korrupt és az emberek olyan aljasak, zsugoriak, érzéketlenek, és az egész világ olyan haszon- és élvhajhász és felszínes és undorító... Mintha az egész emberiség egy nagy agymosáson ment volna keresztül az elmúlt pár évtizedben, amit a globalizáció fejlődésnek nevez. És mi az a globalizáció?

Újszerű és összetett folyamat, ezért nehéz pontos definíciót adni rá. Anthony Giddens meghatározása: „A globalizáció a világot átfogó társadalmi kapcsolatok intenzitásának növekedése, amely révén távoli helyek úgy kapcsolódnak össze egymással, hogy az egyik helyen bekövetkező eseményeket sok kilométernyi távolságban lejátszódó folyamatok befolyásolják, és viszont.”

Ez kicsibe levetítve azt jelenti, hogy én egy szar senki kis porszem vagyok, aki hajtja a gépezetet azoknak, akik valahol fent csücsülnek és akiket még sosem láttam, csak színes magazinokban meg a tévében. És totál hülyének néznek mindenkit, és az embereknek se időt, se energiát, se tudást nem biztosítanak ahhoz, hogy bármit is átlássanak maguk körül. Az életeket számokká és statisztikai adatokká degradálták, és még sorolhatnám - de ez is egy szép, nagy külön téma.

Tehát maradjunk a háznál. Szóval konstatáltam, hogy így hét év alatt az égvilágon semmit nem haladtunk előre azügyben, hogy legyen egy épkézláb épület legalább két szobával, ahol mondjuk lehet gyereket nevelni, és mindemellett az sem lenne baj, ha a rezsit is ki tudnánk fizetni. Szerencsére vannak a világon olyan emberek, akik hajlandóak értelmesen gondolkozni és nem a homokba dugni a fejüket, és így ezt-azt ki is találnak, vagy újra-kitalálnak.

Az egyik ilyen dolog volt, amit olvastam, egy cikk egy házról Budakeszin. 30 négyzetméter alapterületű CSALÁDI ház, újrahasznosított alapanyagokból, 2010-ben az év házának választva. A hasznos alapterület 90 négyzetméter két szinten. Az energiaveszteség minimális, ezt a háromrétegű thermo-üveg (a ház legdrágább része, anyagáron 350 ezer forint) és a 30 centi vastag, újságpapír-törmelékből készült hőszigetelő réteg biztosítja. 12 ezer darab bontott téglát vettek 20 forintos darabáron, a cserép - szintén bontott - mindennel együtt 70 ezer forint volt. A házba csak az áram van bevezetve. Legnagyobb költség - havi 4-6 ezer forint - a villanybojler fogyasztása. Fűtés pelletkályhával, amihez egy szezonra 24 ezer forintba került a fűtőanyag.

Hm. Elgondolkoztam. Kiderült azonban, hogy a házaspár mindkét tagja építész, így mindjárt volt is mire fognom, miért nem fog ez nekünk menni.

Aztán jött a második "löket", egy cikk az akvapóniáról. Egy családapa azon gondolkozott, hogy tehetne jót a családjával, és ebből lett egy ötlet, abból meg egy megvalósítás, szemtelenül fillérekből. Önfenntartó ökoszisztéma, egyszeri - kevés - bekerülési költség, aztán még annál is minimálisabb fenntartás, és máris mindig van friss zöldség és hal otthon - télen is. Hm. Aztán megtaláltam a videót, ugyanerről a pasasról, aki gondolt egyet, és megcsinálta. Kicsit utánapóklászott a hálón, azt' megpróbálta (mert kábé ennyit ért amúgy a kertészkedéshez az ember... Ja, meg a haltartáshoz is pont semmi köze se van - és ha ez megy valakinek, akinek eddig semmi köze nem volt ilyesmihez, akkor másnak is megy szerintem.)

Oké, király, tervbe véve - de előbb tudnom kéne, mégis hol fog állni a házam egyszer... Tehát vissza a ház-témához. És máris ölembe pottyant egy újabb csudadolog...

Ez a ház álmaim háza. Ilyet akarok! És már láttam is lelki szemeim előtt a kertünkben, az enyhe domboldalban, mellette egy akvapóniás rendszerrel...

Ez a ház Wales-ben épült, nagyjából egymillió forintnak megfelelő összegből (bár lehet, hogy az azóta már kétmilliónak is megfelel XD - hű, de vicces, szóval 3000 fontból). A fenntartása teljesen független mindenféle közszolgáltatótól. A családban senki sem építész, és azért választották ezt a lehetőséget, mert szükségük volt egy házra, de nem tudtak volna lakbért vagy kölcsönt fizetni.

„A képeken egy ház látható, amelyet a családom számára építettem. Az építésben segített az apósom, az arra járók és az áthívott barátok. Négy hónappal a kezdés után már beköltözhető és lakájos is volt. Körülbelül 1000-1500 munkaórába és 3000 fontba került a beköltözésig. Ez nem sok, ha a lakásvásárlási árakkal hasonlítjuk össze. A házat a környezetre való maximális tekintettel építettük, ezért egyfajta viszonzásként egy egyedülálló lehetőséget kaptunk, hogy a természethez közel éljünk. A saját magad építészének lenni szórakoztató, élvezhetsz és alkothatsz egy olyasvalamit, ami egyrészt a saját egyéniséged, másrészt pedig a föld része, nem pedig egy sorozatgyártott, doboz formájú valami, ami a maximális profit és az építőipar kényelme érdekében épült. A természetes anyagokból való építkezéssel kizárod a gyártók profitját és a karcinogén mérgek keverékét, amik megtöltik a modern épületeket." (Simon Dale, tulajdonos)

Amire jutottam:

A következtetésem nagyjából annyi mindebből: ha a hegy nem megy Mohamedhez... Szóval, oké, kölcsönök maradnak, amíg nem lesz világháború vagy világvége vagy ősrobbanás. (Vagy amíg ki nem találok valamit erre is...) Akkor viszont meg kell próbálni függetlenedni. Engem ugyan nem fog ellehetetleníteni egyetlen monopolista szolgáltató sem! Sőt, senki! Nekem nem fogják megmondani, mit kéne csinálnom! Hét évig hagytam magam - és nem jutottam sehova. Minden csak rosszabb lett. Tehát, mostantól kezembe veszem az irányítást, és szépen lassan kimászok a szartengerből. Önerőmből, kemény munkával és akarattal, de meg fogom csinálni, mert az undorom túlnőtt a beletörődésemen, és egyre megalázóbbnak és természetellenesebbnek tartom, hogy úgy élek, mint egy zombi.

Szóval nemet mondok. Mire? Mindenre. Mindenre, aminek az a következménye, ami körülvesz, lekötöz és korlátoz. Minden a pénz körül forog? Hát kizárom azt az életemből! (Azaz, helyesbítek: minimálisra csökkentem a fontosságát.) Én nem fogok ezekért a papírfecnikért élni.

Szóval, megvilágosodtam. Ma épp a házzal kapcsolatban. Megint lesz minek utánajárni.

Kutatás, tervezés, újratervezés...

Egyszerű kérdés - és jogos. Nos, az a helyzet, hogy azért, mert elfogult vagyok. Azon túl, hogy a film úgy tökéletes, ahogy van, a mondanivalója sem utolsó... Sőt!

David Fincher alkotásait szerintem senkinek sem kell bemutatni (a teljesség igénye nélkül: A végső megoldás: Halál, Hetedik, Játsz/ma, Pánikszoba, Zodiákus, Benjamin Button különös élete, A közösségi háló)... Talán nem is tudnék olyan filmet említeni a rendezései közül, ami nem tetszett, és több kedvencem is van ezek között. Arról nem is beszélve, hogy Brad Pitt életem első nagy "szerelme" volt (bár a múlt idő nincs rendben, hiszen még mindig az - a kapcsolatunk immár... hm... nagyjából 17 éve tart, legalábbis részemről). Így aztán nem nagy csoda, hogy a Hetedik és a Benjamin Button különös élete szintén nagy favorit nálam... Na de ne térjünk el a tárgytól! :)

A Harcosok Klubja egy olyan egyedülálló film, amit első alkalommal sikerült moziban megnéznem, és már akkor beleégett a retinámba és az agyamba. Minden részlete aprólékosan kidolgozott, tökéletes munka: a történet, a látvány, a karakterek és a keményen megfogalmazott nagy-nagy igazságok, amik mindannyiunk szeme előtt ott lebegnek. (El kéne olvasnom Palahniuk - azonos című - könyvét is, azt hiszem...) Be kell vallanom, ekkor még nem nagyon rémlett, ki is az a David Fincher, a filmet egyesegyedül Brad Pitt miatt akartam megnézni.

Akkoriban nagy divat volt őt imádni, és ezzel együtt gúnyolódni is rajta és lehúzni őt "szépfiú" mivolta miatt, ezért nem is nagyon hangoztattam, hogy nekem ő a kedvencem. Pedig tisztában voltam vele, hogy született tehetség, hiszen miután néhány év alatt már megnéztem az Interjú a vámpírral, a Szenvedélyek viharában, a Hetedik, a Tizenkét majom, a Pokoli lecke, az Ördög maga és a Hét év Tibetben című filmjeit, egyértelművé vált számomra, hogy mindent képes eljátszani. (A Ha eljön Joe Black-et direkt hagytam ki a felsorolásból, mert bár sokan odáig vannak érte, én ezt tartom a leggyengébb filmjének; még annak ellenére is, hogy másik nagy kedvencemmel, Anthony Hopkins-szal együtt játszik benne.) Tyler Dourden-től kezdve azonban bárki be mert szólni Pitt-el kapcsolatban, csak annyit mondtam neki: nézd meg a Harcosok Klubját! És ha tetszett, akkor a többit... (Aztán persze a következő években sorra jöttek a jobbnál jobb filmek, amiket most nem sorolnék fel; és végre kezdte elhinni a nagyvilág, hogy Brad nem csak jóképű... De ez megint nem tartozik a tárgyhoz. :) )

És ne feledkezzünk meg a másik két főszereplőről sem... Helena Bonham Carter és Edward Norton nevét szintén kénytelen voltam megjegyezni a Harcosok Klubja után.

Szóval, ez a film azonnal bekerült agyban a repertoáromba, a Kedvencek polcára. Akkor még nem volt otthon számítógépem, és a filmeket kazettára kellett felvennem a tévéből... Emlékszem, ott sorakoztak a polcomon a VHS-ek. Istenem, de durva volt! :)

Aztán amint sikerült beszereznem a filmet, időnként elővettem és megnéztem, és szépen kultuszfilmmé nőtte ki magát számomra. Az évek múlásával egyre jobban kihallottam belőle azokat az igazságokat, amiket nagyon nem szabadna elfelejtenünk. "Legyünk teljesen őszinték egymáshoz..." Kevesen vannak, akik ezt így ki is mondják. És még kevesebben, akik így is gondolják.

"- Tudod, mi az a dunyha?

- Egy paplan...

- Egy takaró. Egy sima takaró. Na de honnan tudjuk mi ketten, hogy mi az a dunyha? Szükségünk van dunyhára a túléléshez a szó nomád értelmében? Lófaszt. Akkor mik vagyunk?

- Nem tudom, hát... gondolom, fogyasztók.

- Úgy van. Mi fogyasztók vagyunk. Az életszínvonal-megszállottság melléktermékei. Bűnözés? Éhezés? Szegénység? Ezekkel nem törődünk. Mi izgat minket? A színes magazinok, a televízió, az ötszáz csatorna, egy név az alsógatyánkon... Viagra, hajnövesztő, műolaj..."

"Ne akarj mindent megszerezni! Ne akarj tökéletes lenni!"

"Amit birtokolsz, az birtokba vesz."

Vajon hányan vannak, akik elgondolkoznak ezeken a dolgokon? Azon, hogy ez a film nem csak arról szól, hogy egy tudathasadásos pasas létrehoz egy őrült szektát és baromságokat csinál? Hogy ez nem csak egy elmeroggyant vízió egy betépett ürgétől, hanem a valóság - kicsit máshogy? Kevesen... Legalábbis akkor, 1999-2000 környékén így gondoltam. Mára azonban sokat változott a világ, és úgy vélem, ez a film nemhogy veszített volna az aktualitásából, hanem egyre jobban maivá vált... És szép lassan "más szemmel kezdtük nézni a világot. Mindent és mindenkit kritikusan méregettünk." Napról napra egyre furcsábbnak, értelmetlenebbnek láttam egy csomó dolgot. Tanultam, szerettem volna mindennek utánajárni, ami érdekelt, amit nem értettem, ami nem tűnt logikusnak - legyen az bármi. És hogy mi volt ezzel a célom?

Semmi több, mint rábukkanni az élet értelmére, feltenni a megfelelő kérdéseket és megkeresni a tökéletes válaszokat... És hogy őrült vagyok-e? Talán. De az is lehet, hogy nem. Attól, hogy mindent megkérdőjelezek, még közel sem biztos, hogy megbuggyantam. Talán ez lenne a természetes... Hiszen mi viszi előre a világot? Az, hogy "melózunk, hogy legyen pénzünk a sok felesleges cuccra"?

Nos, erre csak azt válaszolnám: én vagyok apu abszolút közömbössége. :) A mai világ abból áll, hogy hamis képeket vetít eléd, hiú ábrándokat ébreszt benned, értelmetlen célok elérésére hajszol, miközben nem veszed észre, hogy a saját farkadat kergeted körbe-körbe, mint egy lökött kutya... Mindeközben még a fejedet is simogatják: "okos vagy, Fifike! Csak így tovább! Jó lesz az, hidd el!" És amikor rengeteg erőfeszítés után végre sikerül kellően becsavarodnod, és testileg-lelkileg eltorzulva beleharapsz a saját farkadba, akkor a pofádba röhögnek, és elhitetik veled, hogy ilyen az élet. Szar, fájdalmas és értelmetlen. De azért te ne add fel!

Aztán kicsit elegem lett ebből... Nagy igazság, hogy egy dolog van, amit nem vehetnek el tőled: a tudás.

"Elutasítom az anyagi javak fontosságát hangsúlyozó értékrendet!"

Első házi feladatként kikapcsoltam a tévét. Ma már ott tartok, hogy rendesen idegesít és irritál az a tömény szar, amit az adások óriási hányadában nyomnak... Egyszerűen nem is érdekel. És képzeljétek: még élek. Tévé nélkül is.

"Rádöbbentünk, hogy mások is úgy éreznek, mint mi."

Ezek még csak kellemes, enyhe fuvallatok az orkánerejű hülyeséghurrikán közepén, de VANNAK. És ez jó...

Tehát, azért a Harcosok Klubja, mert szeretném, ha az önálló gondolkozás, a logika és a kérdezés tudománya elterjedne, és lenne egy hely (talán Lui kocsmája :) ), ahol egymást a legmélyebben megtisztelve beledöngölnénk a fejünket a padlóba... Egymásét, vagy a sajátunkat.

"Mindenkinek ott volt az orra előtt. Tyler meg én csak rámutattunk. Mindenkinek ott volt a nyelve hegyén. Tyler meg én csak kimondtuk."

Bármi, ami ebben a blogban olvasható, csak és kizárólag az én véleményem bizonyos dolgokról, és nem az abszolút igazság. Nem kell velem egyetérteni - de ha ellentmondasz, készülj fel! Valódi érvekkel támaszd alá a véleményed, ahogyan én is tenni fogom. Egy jól hangzó indoklás kevés! Mivel virtuális bokszról van szó, nem azt kérem, hogy üss meg... Csak annyit: győzz meg az igazadról! :)

Ja, még valami:

"És nagyon kérem, ne hordjon nekem ide minden szemetet, amit összeszed!"

Szvítdrímz! ;)