Ebben a pillanatban megvilágosodtam - hála az internet és a mobilszolgáltatók áldott tevékenységének!

(Nálam ez a megvilágosodás külön fogalom... Ez az a pillanat, amikor az agyam sikeresen összerak egy csomó-csomó teljesen különálló információt, amik egymással összeilleszkedve kiadnak egy képet... Ha egy téma elkezdi birizgálni az érzékszerveimet, egy idő után rákattanok, és utánajárok, miről is van szó pontosan. Leülök a net elé - nem is tudom... hiszen folyton ott ülök! :D - és elkezdek "póklászni a hálón"... És ha már a fogalom-magyarázatoknál tartunk: a "póklászni a hálón" kifejezés Kányádi Sándor bácsitól származik, aki szerint nagyon ideje lenne egy újabb nyelvújításnak, hiszen a netes nyelv bizony ezt kívánja... Ő még abba a generációba tartozik, akiknek régen érték volt és jelentett valamit a magyar nyelv és magyarnak lenni, és nem negatív értelemben. Hát igen, így múlik el a világ dicsősége - de megint nagyon elkalandoztam a témától. A lényeg, hogy Sándor bácsi ezzel a kifejezéssel a "szörfölni a neten" szóösszetételt váltaná fel, hiszen a net az háló ugyebár, és hát a hálón szörfölni? Anomália... Így hát: póklásszunk! Kíváncsi vagyok, eljön-e majd az az idő, amikor ezt a szót már nem húzza alá a Word... :) NOS, és akkor, ez úgy jön össze a megvilágosodással...

...esetleg elfelejtettem volna megemlíteni, hogy néha kicsit nehéz követni, mit is akarok mondani?)

Tehát...

A sztori:

Mostanában (értsd: nagyjából 2005 óta) minden csak rosszabb lett. Mindig csak egy egészen kicsivel, de akkor is... Ha jobban belegondolok, milyen volt az életem akkoriban, rá kell jönnöm, hogy... elsőre azt akartam volna mondani, hogy boldogabb, de ez amúgy nem lenne teljesen igaz. Ez ennél sokkal összetettebb dolog. De, amit ki lehet emelni: sokkal érzelemgazdagabb volt. Sokkal pozitívabban érzelemdús, mint manapság.

Hét év alatt a világ szépen lassan elszürkült körülöttem. Akkor még voltak forró nyarak, záporokkal és jégesővel, Balatonnal és Kapolccsal, barátokkal és koncertekkel, állatkertezéssel és leégéssel, fagyizással és hajnali lángosozással, reggel hatkor harminc fokkal és fáról gyümölcsevéssel, mezítláb mászkálással és hőgutával... Voltak hideg telek mínusz hússzal, fehér karácsonnyal és mézeskalácsillattal, méteres hótorlaszokkal és reggeli káromkodással, hogy nem indul a kocsi, jégen csúszásokkal és esésekkel, megfagyással a buszmegállóban és hóemberépítéssel, madáretetővel és szakadó hóeséssel. És persze ősszel a sok színes falevél, a kirándulások, a gesztenyegyűjtés, a napokig szakadó eső vagy a fáradt napsütés, a hűvös szél és a deres, ködös reggelek, az elutazó madarak hangjai; tavasszal a jégcsapok csöpögése, a vakító napsütés a heves eső után, hóvihar áprilisban, hatalmas tócsák, a növények rügyfakadása, a virágok illata... És sok-sok emlék. Mindnek tudom a pontos dátumát.

Most meg?

Eleve gondolkoznom kell, milyen nap is van ma és hányadika, bár a hónapot nagyjából be tudom lőni. Kábé január, de ezt is csak azért jegyeztem meg, mert egyrészt naponta hatszázszor kell leírnom, illetve mert ezzel a szóval meg lehet magyarázni, miért olyan szar a forgalom. "Január" - év elején egy-két hónapig használható varázsige. Előtte december volt, amitől égnek áll a szőr a hátamon, mert az egészet végig kell dolgozni mint állat, így teljesen kikészülök, mire elérkeznek az ünnepek. Halálra stresszelem magam a munkahelyemen, otthon meg azon, hogy vajon mikor lesz időm elmenni bármit is vásárolni bárkinek, na meg sütni-főzni, miközben meg arra vágynék, hogy egy kicsit pihenhessek és szerethessem a szeretteimet - merthogy ennek erről kéne szólnia...

Egy hónapom jó ideje úgy épül fel, hogy megpróbálom túlélni valahogy a két fizetésem közti időszakot. Lehetőleg úgy, hogy ne kapcsolják ki a villanyt, a telefont és a netet (a vizet már pár éve lekorlátozták...), legyen elég pénzem arra, hogy nagyjából fedezze a hiteleimet (és a párom hiteleit), be tudjak járni valamiből dolgozni (busz kontra kocsi - ez is külön téma), és azért néha enni sem ártana... Ilyenkor télen meg fa is kell a nagyjából húsz-huszonöt négyzetméteres építmény fűtéséhez, amiben lakunk; ráadásul én "hülye" (ezt már nagyon-nagyon sokszor megkaptam) még két kutyáról és egy macskuszról is gondoskodni próbálok...

Na, de megint nagyon elkalandoztam - bár azért ez is szorosan összefügg a következtetésekkel. Szóval, persze, lehet mondani, hogy hét év alatt felnőttem, és "ez a való élet, jobb lesz, ha megszokod" - de én ezzel nagyon nem értek egyet, és nagyon nem így látom. Én nem akarom, hogy az egész életem arról szóljon, amiről az elmúlt hét évem (ami amúgy nagyjából az eddigi életem egynegyede) - én nem egy szörvájvörsót akarok, hanem ÉLN! Úgy, hogy - mint a reklámban - ha lepereg előttem életem filmje, érdemes legyen végignéznem. És életem látnivalóit, élményeit bizony nem így fogom megszerezni magamnak.

Mielőtt még bárki megkövezne, hogy nagyravágyó vagyok meg béemvé meg villa medencével meg ilyesmi, elmondom, mire vágyom:

egy olyan jövőképre, amit én alakítottam ki magamnak, nagyjából kedvemre való és pont annyira kiszámítható, amennyire szeretném, hogy az legyen.

Hét évvel ezelőtt vettem egy vályogházat, amelyről a felújítás során kiderült, hogy gyakorlatilag lakhatatlan. Másfél év pereskedés, többségi pernyertesség, fenék kitörlése vele - a házam (amit persze céháeff hitelre vettem, mert az jó) a mai napig lakhatatlan, mivel újat építeni már nincs miből. Melléképület megcsinál saját kézzel, jóval kevesebből, huszonöt négyzetméter plusz galéria, ebben lakunk még most is. A két hitel azóta sokszorosára duzzadt, jelenleg ott tartunk, hogy az én fizetésem már nem elég csak ezekre sem. És nem minimálbért keresek. Középvezető vagyok egy multinál. "Jól keresek" - ahogy mindenki hiszi. Mihez képest?...

Szóval, eltelt hét év, és nagyon röviden és tömören oda jutottunk, hogy amit akkor a hatórás eladói fizetésemből (mellette még főiskolára is jártam) ki tudtam fizetni, azt ma nem tudom fedezni a középvezetőiből. Ezek nem számok, de egyértelműen azt mutatják, hogy szarabbul keresek, mint akkor hat órás eladóként. Pedig hát az ember célja alapesetben az lenne, hogy fejlődjön, felnőjön, elköltözzön, családot alapítson, gyereket neveljen - nagy-nagy-hatalmas általánosságban.

Na de miből?

De maradjunk a háznál! Bementem az önkormányzathoz érdeklődni, hogy úgy mégis, ha esetleg netalántán valamiből, egyszer lenne rá pénzünk, mégis milyen/mekkora házat építhetnénk és hova (mert nálunk elég sok megkötés van felhasználható anyagokat illetően is, nem ám hogy ne!) Erre közölték (ez tavaly volt, tehát hat évvel a házvásárlás után), hogy nem építkezhetek, mert szabálytalan formájú a telkem. "Csak akkor, ha itt ezt levágjuk az ell-alakból (tehát a kerítésem keresztben kettészeli a szomszédom házát), na akkor lehet!"

MIVAN?????

Megkérdeztem, hogy akkor vajon mit csináljak a használhatatlan házammal meg a telekkel? Merthogy 2030-ban jár le a hitelem (hacsak nem lesz idén világvége - és én bízom benne, hogy lesz), és nem is ér annyit egy szétesett házzal, mint amennyiért vettem, a céháeffnek köszönhetően pedig hét év törlesztés után a jelenlegi tartozásom forintban az eredeti forintösszeg több, mint másfélszerese? Tehát, legeljek füvet? Vagy lakjak a melléképületben egész életemben? Persze lett volna még pár kérdésem, de néhány náluk tett látogatás után elegem lett az egész meddő vitából.

Mert hát nincs is pénzem építkezni, mit stresszelem én magam azon, hogy meg se tehetném, ugye? A többivel meg ráérek később foglalkozni.

Amire elkezdtem figyelni:

A terv az volt, hogy lottózok. Ez eddig oké is. Azért úgy voltam vele, nem ártana Bé meg Cé terv is, csak ha esetleg mégsem nyernék... Tehát: elkezdtem olyan munkahelyet keresni, ahol többet kereshetnék. Nyelvvizsga, diploma, jogsi, kocsi rendben. Az eredmény: néhány meghallgatás, aztán semmi. Pedig nem riadtam vissza az ötven-hatvan kilométeres távoktól sem, egyedül a területi képviselős rohangászós melók nem érdekeltek.

Oké, nem megy, hagyjuk. Keressünk jobb melót a páromnak, aki szakmunkás, abból meg úgyis hiány van. Eredmény: sokáig semmi, egy ideje meg külföld. Így legalább nem unjuk meg egymást, persze. Meg annyit keres vele, hogy talán nem kell kölcsönkérnünk majd a szüleinktől. Ez is valami.

Eltelt ezzel is egy idő, aztán meguntam. Ezt is. A gazdasági hanyatlás olyan mértékű és annyira kezd követhetetlenné válni, és a politika olyan korrupt és az emberek olyan aljasak, zsugoriak, érzéketlenek, és az egész világ olyan haszon- és élvhajhász és felszínes és undorító... Mintha az egész emberiség egy nagy agymosáson ment volna keresztül az elmúlt pár évtizedben, amit a globalizáció fejlődésnek nevez. És mi az a globalizáció?

Újszerű és összetett folyamat, ezért nehéz pontos definíciót adni rá. Anthony Giddens meghatározása: „A globalizáció a világot átfogó társadalmi kapcsolatok intenzitásának növekedése, amely révén távoli helyek úgy kapcsolódnak össze egymással, hogy az egyik helyen bekövetkező eseményeket sok kilométernyi távolságban lejátszódó folyamatok befolyásolják, és viszont.”

Ez kicsibe levetítve azt jelenti, hogy én egy szar senki kis porszem vagyok, aki hajtja a gépezetet azoknak, akik valahol fent csücsülnek és akiket még sosem láttam, csak színes magazinokban meg a tévében. És totál hülyének néznek mindenkit, és az embereknek se időt, se energiát, se tudást nem biztosítanak ahhoz, hogy bármit is átlássanak maguk körül. Az életeket számokká és statisztikai adatokká degradálták, és még sorolhatnám - de ez is egy szép, nagy külön téma.

Tehát maradjunk a háznál. Szóval konstatáltam, hogy így hét év alatt az égvilágon semmit nem haladtunk előre azügyben, hogy legyen egy épkézláb épület legalább két szobával, ahol mondjuk lehet gyereket nevelni, és mindemellett az sem lenne baj, ha a rezsit is ki tudnánk fizetni. Szerencsére vannak a világon olyan emberek, akik hajlandóak értelmesen gondolkozni és nem a homokba dugni a fejüket, és így ezt-azt ki is találnak, vagy újra-kitalálnak.

Az egyik ilyen dolog volt, amit olvastam, egy cikk egy házról Budakeszin. 30 négyzetméter alapterületű CSALÁDI ház, újrahasznosított alapanyagokból, 2010-ben az év házának választva. A hasznos alapterület 90 négyzetméter két szinten. Az energiaveszteség minimális, ezt a háromrétegű thermo-üveg (a ház legdrágább része, anyagáron 350 ezer forint) és a 30 centi vastag, újságpapír-törmelékből készült hőszigetelő réteg biztosítja. 12 ezer darab bontott téglát vettek 20 forintos darabáron, a cserép - szintén bontott - mindennel együtt 70 ezer forint volt. A házba csak az áram van bevezetve. Legnagyobb költség - havi 4-6 ezer forint - a villanybojler fogyasztása. Fűtés pelletkályhával, amihez egy szezonra 24 ezer forintba került a fűtőanyag.

Hm. Elgondolkoztam. Kiderült azonban, hogy a házaspár mindkét tagja építész, így mindjárt volt is mire fognom, miért nem fog ez nekünk menni.

Aztán jött a második "löket", egy cikk az akvapóniáról. Egy családapa azon gondolkozott, hogy tehetne jót a családjával, és ebből lett egy ötlet, abból meg egy megvalósítás, szemtelenül fillérekből. Önfenntartó ökoszisztéma, egyszeri - kevés - bekerülési költség, aztán még annál is minimálisabb fenntartás, és máris mindig van friss zöldség és hal otthon - télen is. Hm. Aztán megtaláltam a videót, ugyanerről a pasasról, aki gondolt egyet, és megcsinálta. Kicsit utánapóklászott a hálón, azt' megpróbálta (mert kábé ennyit ért amúgy a kertészkedéshez az ember... Ja, meg a haltartáshoz is pont semmi köze se van - és ha ez megy valakinek, akinek eddig semmi köze nem volt ilyesmihez, akkor másnak is megy szerintem.)

Oké, király, tervbe véve - de előbb tudnom kéne, mégis hol fog állni a házam egyszer... Tehát vissza a ház-témához. És máris ölembe pottyant egy újabb csudadolog...

Ez a ház álmaim háza. Ilyet akarok! És már láttam is lelki szemeim előtt a kertünkben, az enyhe domboldalban, mellette egy akvapóniás rendszerrel...

Ez a ház Wales-ben épült, nagyjából egymillió forintnak megfelelő összegből (bár lehet, hogy az azóta már kétmilliónak is megfelel XD - hű, de vicces, szóval 3000 fontból). A fenntartása teljesen független mindenféle közszolgáltatótól. A családban senki sem építész, és azért választották ezt a lehetőséget, mert szükségük volt egy házra, de nem tudtak volna lakbért vagy kölcsönt fizetni.

„A képeken egy ház látható, amelyet a családom számára építettem. Az építésben segített az apósom, az arra járók és az áthívott barátok. Négy hónappal a kezdés után már beköltözhető és lakájos is volt. Körülbelül 1000-1500 munkaórába és 3000 fontba került a beköltözésig. Ez nem sok, ha a lakásvásárlási árakkal hasonlítjuk össze. A házat a környezetre való maximális tekintettel építettük, ezért egyfajta viszonzásként egy egyedülálló lehetőséget kaptunk, hogy a természethez közel éljünk. A saját magad építészének lenni szórakoztató, élvezhetsz és alkothatsz egy olyasvalamit, ami egyrészt a saját egyéniséged, másrészt pedig a föld része, nem pedig egy sorozatgyártott, doboz formájú valami, ami a maximális profit és az építőipar kényelme érdekében épült. A természetes anyagokból való építkezéssel kizárod a gyártók profitját és a karcinogén mérgek keverékét, amik megtöltik a modern épületeket." (Simon Dale, tulajdonos)

Amire jutottam:

A következtetésem nagyjából annyi mindebből: ha a hegy nem megy Mohamedhez... Szóval, oké, kölcsönök maradnak, amíg nem lesz világháború vagy világvége vagy ősrobbanás. (Vagy amíg ki nem találok valamit erre is...) Akkor viszont meg kell próbálni függetlenedni. Engem ugyan nem fog ellehetetleníteni egyetlen monopolista szolgáltató sem! Sőt, senki! Nekem nem fogják megmondani, mit kéne csinálnom! Hét évig hagytam magam - és nem jutottam sehova. Minden csak rosszabb lett. Tehát, mostantól kezembe veszem az irányítást, és szépen lassan kimászok a szartengerből. Önerőmből, kemény munkával és akarattal, de meg fogom csinálni, mert az undorom túlnőtt a beletörődésemen, és egyre megalázóbbnak és természetellenesebbnek tartom, hogy úgy élek, mint egy zombi.

Szóval nemet mondok. Mire? Mindenre. Mindenre, aminek az a következménye, ami körülvesz, lekötöz és korlátoz. Minden a pénz körül forog? Hát kizárom azt az életemből! (Azaz, helyesbítek: minimálisra csökkentem a fontosságát.) Én nem fogok ezekért a papírfecnikért élni.

Szóval, megvilágosodtam. Ma épp a házzal kapcsolatban. Megint lesz minek utánajárni.

Kutatás, tervezés, újratervezés...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.