Helyreállt a világrend

2012.03.01. 21:43

Tudom, ez a cím kicsit többet sugall a kelleténél, hiszen a globális, ha nem is univerzum-, de legalább Föld-szintű világrend helyrebillenése kicsit még várat magára. De mindenki tudja, hogy addig nem történik semmi, amíg magunkban nem tesszük helyükre a dolgokat. Így hát első lépésként beérem annyival is - mi több, igazán örömmel jelentem be, és nem sajnálok ilyen nagy szavakat használni a címben - hogy megint sikerült felvennem egy aránylag kiegyensúlyozottnak tekinthető pozíciót lelkileg. Nem, sajnos ez nem azt jelenti, hogy az újonnan felmerült ilyen-olyan nyűgök-bajok nyom nélkül eltűntek, csak azt, hogy ezekkel is meg kell tanulnom együtt élni. Lassan már kezdem azt hinni amúgy, hogy ez az egész nem más, mint nagyüzemi zombigyártás valami globális kísérlethez. Na de mindegy, a lényeg, hogy én még mindig képes vagyok mosolyogni. A tavasz ugyanis nekem nagyjából márciussal köszönt be, bár tudom, hivatalosan a huszonegyedike a mérvadó... Azaz, már nem egészen, de erről majd később - akkor.

Tehát, ami a lényeg, hogy a helyrebillenés megtörtént, és felállt az új világrend, amiben pedig igenis helyt követel magának a Stories by Row, akárhogy hanyagoltam is eddig (bár mindig is tudtam, hogy érdemtelenül)... Szóval a helyzet a következő. Innentől kezdve egy kicsit rendszert viszünk a rendszertelenségbe, csak hogy tudni lehessen, merre hány méter - és bevallom őszintén, ez elsősorban miattam lesz így, csak hogy a sokfelé szakadást valahogyan meg tudjam akadályozni. Életemben nagyjából másodszor vagyok abban a helyzetben, amikor lassan kezdem elérni a mélypontot. A jó hír, hogy a fekete levest épp most készülök elhagyni, és így hamarosan (persze, kinek mi a hamarosan...) kimászok belőle. Hogy ezt honnan tudom? Tapasztalatból. És akkor vár csak az igazán kemény munka, ha a lelki egyensúly megvan, és már amúgy is hulla fáradt vagyok magamtól. Ilyenkor még nehezebb figyelni és nem hibázni, így az egyetlen, ami segíthet, az a rendszer - és az írás. És hát a kettő együtt...

Szóval ezért. Ezért lesz úgy, hogy eztán minden hétfőn, szerdán és szombaton jelentkezik egy új bejegyzés a Mind-ban, tehát itt, hetente egyszer pedig, csütörtökön, amolyan folytatásos teleregényként a Stories - azoknak, akik nem a tévét akarják bámulni egy kis szórakozásért, hanem inkább a monitort. De, hogy azért ne legyen annyira uncsi a dolog, azt nem fixálom le, hogy melyik napszakban és hány órakor lesz az akkor és ott, illetve lehetőséget adok magamnak a kibontakozásra egyébkor is - tehát elképzelhető, hogy lesznek rendhagyó extrák erről-arról, rendhagyó időpontokban.

Tehát legközelebb szombaton jelentkezünk egy meglepetéssel - vagy hát ki tudja... Addig is, aki még nem látta volna, annak jó olvasgatást kívánok!

Stories by Row - 5. rész

Szvítdrímz!

A bejegyzés trackback címe:

https://mind-of-row.blog.hu/api/trackback/id/tr624282142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása