Lassan kezdem úgy érezni, hogy már megint valami furcsa, csak az én elméletem bizonyítására és általam létrehozott kutatás egyetlen résztvevője vagyok: tudósítok kicsit a dohányzásról való leszokás egymás után feltűnő furcsaságairól, amik - meg kell mondjam - igen kellemesen hatnak a közérzetemre - felráznak ugyanis. Meglepődöm dolgokon. Néha megtorpanok egy pillanatra és rácsodálkozok valamire, ami pedig eddig is volt, eddig is ott volt, eddig is létezett, csak talán most kicsit máshonnan, kicsit máshogyan, kicsit másképpen van... És eszembe jut: tényleg, miért is ne?...

És ez tetszik. Tetszik, hogy sorban nyílnak meg olyan dimenziók, amikről eddig még sejtésem sem volt, vagy ha volt is, csak ritkán észleltem őket. A világ kicsit más lett. Minden csak egy icipicit, de - sok kicsi sokra megy alapon - ez a rengeteg apróság, ez a sok kis eltérés pont elég ahhoz, hogy a világ nekem, hozzám való vonatkozásában megváltozzon. És íme, mi ez, ha nem egy újabb bizonyíték: azt kapom, amit adok, és ha én így, hát ő is így.

Mert először is, a legegyszerűbb dologgal kezdve a sort: néha szívesen rágyújtanék. Tényleg szívesen. Csak mert szeretek dohányozni. Szeretem a dohány illatát, amikor frissen kiveszem a cigit a dobozból és a számba illesztem, majd meggyújtom, és az első slukkal mindig "lefújom" a parázsló végét - fogalmam sincs, miért, ez annyira automatikusan jött valahonnan, még erősen kocabagós koromban, hogy fel sem tűnt, amíg nem hívták fel rá külön a figyelmemet. A "Miért csinálod?" kérdésre sem tudtam válaszolni, azóta se - nem tudom, csak.

Aztán az a megnyugtató na-most-megjutalmazom-magam-egy-cigivel érzés, amikor csak úgy hátradőlök, rágyújtok, beszívom és kifújom a füstöt, és nézem, ahogy kékesszürkén elterül a levegőben, meghúzva a láthatatlan határt a lent és a fent között, és a gondolataim ebben a füstszínű háttérben kibontakoznak, kavarognak és táncolnak - és ez az én világom, az én kis külön éterem, ahol az aktív tevékenykedést rendszeresen megszakítom egy-egy néhány perces szünettel, amikor csak befelé figyelek...

Persze ott van az a bandázós rész is, amikor olyanok között vagyok, akik szintén cigiznek, együtt keressük a megfelelő helyet, együtt fagyunk meg kint télen, de mindezzel dacolunk, mindenféle kellemetlenségeket bevállalunk csak azért, hogy hódolhassunk ennek a különös, mégis annyira szokványos hobbinak, szenvedélynek, ami a dohányzás... Néha éppen azzal vállaljuk a közösséget egymással, hogy e mögé a kékes füstköd mögé bújva csalafintán összenézünk, mintha félszavakból is értenénk egymást, még ha egyébként azt sem tudjuk, hogy is hívják a másikat... de mennyi mindent elárul egy emberről az, hogy hogyan dohányzik! Hogy a begyakorolt mozdulatokat miként vezeti, hogy hogyan változik meg a hangulata - ha megváltozik egyáltalán -, amikor rágyújt, hogy hogyan nyomja el a csikket és hova dobja... Rengeteg dolgot elárul magáról anélkül, hogy tudná.

Aztán ott van még a kávé vagy az alkohol, ami mellé egyszerűen a legjobb és szinte kell egy cigi, vagy szimplán csak az összejövetelek, amikor egymás után szívjuk, egyszerre vagy felváltva (de inkább egyszerre) mindannyian...

Sok-sok emlék, amik eszembe jutnak - de nem gyújtok rá, és jólesik, hogy nem gyújtok rá. A testemnek fizikailag, a lelkemnek pedig azért, mert ez bizonyíték - nekem legalábbis az. És a tegnapi nappal eljutottunk a második hét végére, és elárulom, igazán büszke vagyok magamra - és remélem, a többiek ugyanígy magukra. Még mindig az utamba kerülnek a szokásos csodálkozó tekintetek, kissé hitetlen kérdő mondatok, miért, hogyan, mióta, és hogy nem nehéz-e, nem vagyok-e stresszes, feszült, nem remegek-e egy cigiért, nem támadnak-e bűnös gondolataim, ha meglátok valakit, aki vígan dohányzik...

Hát nem. Semmi. Jól elvagyok magamban azzal, hogy megjegyzem: na, ha dohányoznék még, most rágyújtanék. De egyre jobban esik nem-rágyújtani, és egyre kevesebbszer jut eszembe. Nem, nem hiányzik, sőt, egyre jobban tetszik, hogy nem füstszagú a ruhám, a kezem, a hajam, hogy nem gyűlnek a csikkek a hamusban, hogy ritkábban megyek boltba (így talán hamarosan a pénztárosok sem veszik majd le automatikusan a polcról azt az ezüst színű dobozkát, amikor meglátnak) és így kevesebbet költök, és egyáltalán: egy csomó időm jut másra figyelni, vagy máshogy.

De a legjobb az egészben nem is az, hogy reggel kettő helyett csak egy kávét iszom, és így nem készül ki annyira a gyomrom, vagy hogy nem vagyok bagószagú, vagy hogy nem kell méregetnem az öt métert vagy számolgatnom, mennyit is költök cigire egy hónapban, vagy hogy nem ártok a magam és mások egészségének azzal, hogy füstölgök... Nem, az egésznek a legnagyobb haszna egyelőre számomra nem is ez, hanem hogy tudom: egyesek megpukkadnak ettől. Idegesek lesznek, amiért én mosolygok, és nem stresszelem félőrültre magamat és a kollégáimat és a kedvesemet és a családomat és úgy általában az egész környezetemet, hogy nem hullok szét apró darabjaimra  és nem megy el minden energiám a megfeszített kínlódásra, hogy erős legyek, hogy ellenálljak. Látják, hogy nemhogy egy számomra fontos és nehezen nélkülözhető dolgot sem veszítettem el a leszokással, de még csak nem is erőlködök egy fikarcnyit sem.

Pedig megtehetném - nyavalyoghatnék, hányszor jut eszembe és milyen nehéz, vagy kirohanhatnék minden még-dohányos ellen és szívhatnám a vérüket, amiért ők meg merik tenni, hogy cigiznek, mikor már én sem - és ha én nem, hát akkor más se...

És vannak, akiknek fáj, hogy ez engem mind nem izgat. Hogy a világom megváltozott, változik, és a változás nekem jó - hiszen ez az élet maga, és erre még a tavasz is rátesz egy lapáttal... És ők ezen stresszelnek és sokkolják magukat - nem értik, miért jó nekem, mikor ez rossz és nehéz. Cigiznek és pusmognak a füstös ködben, míg rám fényesen süt a nap, és csak mosolyogni tudok azokon, akiknek az élete nem több annál, mint hogy a saját gyengeségeiket a másokéival próbálják ellensúlyozni. Pedig a döntés mindenkinek sajátja. És mint tudjuk, nincs rossz döntés - csak ha nem döntesz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.